2024.07.14. 11:14
Színes programok, családias hangulat az igari falunapon (galéria, videó)
A nagy hőség ellenére is nagyszerű hangulatban, színes és változatos programokkal ünnepelte Igar lakossága a település napját.
Az Igari Népdalkör éveken át tartó fáradhatatlan és értékes munkáját díjazták
Fotó: Szabó Róbert / Fejér Megyei Hírlap
Ismét együtt ünnepelt Igar, Igar-Vám és Igar-Vámszőlőhegy. A három településrészből álló községben hagyomány, hogy minden évben váltakozik a falunap helyszíne, ezúttal Igaré volt a rendező szerep. Bár óriási volt a meleg, már délután egy órakor többen megjelentek és nekiláttak, hogy elkezdjék a finomabbnál finomabb bogrács ételek elkészítését a főzőverseny keretein belül.
A nap fénypontja, egyben kezdete az Igar Községért-díj átadása volt, amelyet ebben az évben a település közösségi életéért végzett munkája, valamint a hagyományok magas színvonalú őrzése és a település hírnevének öregbítése miatt az Igari Népdalkör kapta. A csoport mára sajnos már nem működik, azonban így is nagy kedvvel és örömmel jöttek össze az egykori tagok, vezetők, akik meghatódva vették át az elismerést.
– Nagy örömömre szolgált, hogy átadhattam ezt a díjat az Igari Népdalkörnek, ami tulajdonképpen nem csak egy díj, hanem a köszönetünk kifejezése azért a munkáért, amit elvégeztek a település kulturális, közösségi életéért – mondta lapunknak a díjátadót követően a Igar Község polgármestere, Molnár István.
Nagyszerű hangulat az igari falunapon
Fotók: Szabó Róbert / FMHA díjátadó után a Faluházban megnyílt az igari származású, jelenleg Pusztaszabolcson élő festőművész Barzsó Irén kiállítása. A megnyitót énekkel színesítette Weiner-Legeza Luca, míg Jakab Ildikó verset mondott, a művészt pedig Szabó Eszter tanárnő mutatta be az érdeklődőknek.
Míg a közönség egy része a kiállítást nézte, addig a szabadtéri színpadon megkezdődött a zenés-táncos rendezvények sora is. A Majális alkalmával nagy sikernek örvendő Prömier Színtársulat műsora ezúttal is lenyűgözte a közönséget, többen táncra is perdültek, vagy éppen együtt énekeltek a művészekkel. Ezután az Igari Napraforgó Néptánccsoport lépett színpadra, akik fantasztikus néptáncokkal emelték a délután színvonalát. A fellépők sorát Lagzi Laci műsora zárta, aki a klasszikus lakodalmas zenén túl modernebb mulatósokkal is szórakoztatta a nagyérdeműt.
A kulturális programok után kihirdették a főzőveseny végeredményét is a szervezők, amelyen ezúttal Kövér László és csapata diadalmaskodott egy igazán ínycsiklandó szarvas pörkölttel. A második helyen Pajor Emma és társai zártak brassói aprópecsenyével, míg a dobogó legalsó fokára a Közhaszontalanok fantázianévvel illetett csapat ért oda, akik egy fantasztikus gulyáslevest készítettek a délután folyamán.
A nap zárásaként Sipos Dávid és Zenekarával szórakozhattak együtt a község lakói a falunapi bálon.
– Úgy érzem sikerült ismét jó hangulatú falunapot rendeznünk, ahol minden érdeklődő megtalálhatta a magának kedves programokat, a gyermekek pedig szabadon játszhattak – nyilatkozta a hosszú, de örömteli nap végén Molnár István polgármester.