Zafír diplomát adományoztak

2 órája

„Szívünk téged ünnepel", szólt az ének az ünnepségen (videóval)

Zafír diplomát adtak át a Sárszentmiklósi Általános Iskolában, amit az ünnepelt lánya vett át.

Bokányi Zsolt

Molnár Lászlóné, Ilike néni.

Fotó: Az iskolától

Molnár Lászlóné, Ilike Néni méltatására és a neki szánt Zafír diploma átadására jött össze szépszámú barát, tanítvány, kolléga, és családtag pénteken délelőtt a Sárszentmiklósi Általános Iskola aulájában. A méltatásokat, és az elismerést Ilike néni lánya Molnár Andrea vette át, könnyek között és meghatódva a feléjük áradó szeretettől.

Szívből szeretettel
Az ünnepelt lánya vette át az elismeréseket!
Fotó: Bokányi Zsolt / FMH

Az alkalom Vakler Anna népdalénekes énekével kezdődött, majd Erős Mária igazgató helyettes köszöntötte az egybegyűlteket, és adta át a szót Kovács Zoltánnénak, az iskola igazgatójának. Az intézmény vezetője kiemelte, – a mai alkalom különleges ünnepi, mert tanítói Zafír diploma kerül átadásra. A Zafír a bölcsesség köve, szimbolizálja a belső tisztaságot, és ezek a jellemzők igazak Ilike nénire is. – A rendezvényen jelen volt és méltató beszédet mondott a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógia, Homán- és Társadalomtudományi Kar dékánja. Pongrácz Attila, illetve jelenlétével tette tiszteletét az ünnepelt előtt Takács Miklós István szakértő, Kalamán Ferencné a Dunaújvárosi Tankerületi Központ igazgató asszonya, valamint Varga Gábor országgyűlési képviselő és Sükösd Tamás Sárbogárd polgármestere.

Sükösd Tamás polgármester és Varga Gábor országgyűlési képviselő is jelen volt a rendezvényen. 
Fotó: Bokányi Zsolt / FMH

Az ünnepi alkalom végén, az ünnepelt lányának adták át a jelenlévők elismerésüket és ajándékaikat, majd egy szeretetvendégségre invitáltak mindenkit az alkalom szervezői az iskola éttermébe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában