2019.06.23. 07:00
Fölkarolják az ifjú tehetségeket – Négyen kaptak Bonis Bona-díjat Fejér megyéből
Hetedszer adták át a Bonis Bona-díjakat, amelyeket több kategóriában, jelölés, ajánlás alapján lehet elnyerni. Fejér megyéből ezúttal négyen kaptak elismerést.
Nagy Judit színjátszó csoportokat vezet, valamint egyetemen is oktat Fotó: FMH-archív
A díjakat a Hagyományok Házában tartott Tehetséggálán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára adta át ötvennyolc szakembernek, egy tehetséggondozó szervezetnek és hat önkormányzatnak.
A Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola matematikatanára, Siposné Tóth Krisztina Kiváló Tehetséggondozó díjat vehetett át. A tanárnő 1992 óta tanít a gimnáziumban matematikát, emelt szintű matematikát. Emellett emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő fakultációs csoportokat vezet, és a program bevezetése óta folyamatosan tanít az Arany János Tehetséggondozó programban.
A tantervi órák mellett a 7–9. évfolyamokon szakkör formájában, a 10–12. évfolyamokon egyéni foglalkozásokon készíti fel tanítványait a tanulmányi versenyekre. Az okos, érdeklődő, motivált diákok számára az emelt szintű oktatás magas színvonalú végzése komoly szakmai felkészültséget igényel. A tanárnő tanítványaival való kapcsolatát a bizalomra épülő hatékony együttműködés, egymás elfogadása, tisztelete jellemzi. Ezzel a személyiségéből eredő pedagógiai eszköztárral jól tudja motiválni tanítványait, akikkel kiemelkedő eredményeket ér el.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/pikEwSkfnxnmkTlassPp64mtD4mYWU-kqZaT2idUWiQ/fill/2731/4096/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyOTkxZDY1MWY2OTQzZWZhZDdiNWZjOWI5ODQ0ZjZk.jpg)
Fotó: Tóth Dániel
Iskolai feladatai mellett több mint tíz éven keresztül volt tagja az országos Varga Tamás Matematikaverseny versenybizottságának, ahol kollégáival a feladatokat állították össze.
Kiváló Tehetségfejlesztő díjat a megyéből hárman vehettek át. Egyikük a Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusa, Váminé Hegyi Angéla, aki kémiát, magyar nyelvet és irodalmat tanít. Öt éve került a Kossuthba, azóta foglalkozik nagy gonddal és szeretettel a felsős gyerekekkel. A reál és a humán tudományok iránti érdeklődését a tehetséggondozás terén is kamatoztatja, és a világot igyekszik minél több szempontból megmutatni diákjainak. Számos iskolán kívüli programot szervez a kutatások, kísérletek kapcsán, s nem ritka, hogy ilyenkor még a kísérő szülők is rácsodálkoznak a természettudományok szépségeire.
Neki köszönhetően kapcsolódott be az iskola a Vörösmarty Színház Atlantisz programjába, amelyben színdarabok feldolgozásába vonják be a diákokat. Az iskolában szakköröket tart, s a kémia iránti érdeklődést már az ötödikesek körében is próbálja fölkelteni. Számos versenyre készíti föl a diákokat egyénileg és csapatban, az eredményességet pedig több országosan kiemelkedő helyezés is bizonyítja. Igen büszke arra is, hogy nemrég elnyerte a Példaképem a tanárom-díjat is, amelyre a diákok jelölhették mint természettudományos tárgyat oktató pedagógust.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/gXDxLo2QT30I0Z1zIfPYcnxCyEX6po0DxPKmNd5kKc4/fill/1181/1181/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZiZmViZGU5NGQxMDQ2YmM4Y2M1NTIyZTdkY2ZlNTMz.jpg)
Fotó: a család
A fehérvári kulturális események követőinek nem lehet ismeretlen Nagy Judit neve. A Szabad Színház vezetőjeként, a Szín-Tér Egyesület elnökeként is tevékenykedő Judit sokat rendez, utcaszínházi előadásokban vesz részt, színjátszó csoportokat vezet, maga is beugrik egy-egy darabba, emellett egyetemen oktat. A tehetségek gondozását jó ideje a Szabad Színház utánpótlásának számító Prikulicsok csoportjában, illetve a Vasvári Pál Gimnázium színjátszóival végzi, ám tudását, a színészi technikákat a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karának Kommunikáció és Médiatudományi Intézetében is alkalmazza. Itt a hallgatók önismeretének, önbizalmának, kifejezőkészségének fejlesztéséhez is hozzájárul, s bevonó jellegű technikákkal tart kommunikációs tréninget. Szívesen vonja be a fiatalokat kutatásokba is, például a településfejlesztés kapcsán.
A színjátszó csoportba járó gyerekeknél már érezhető, hogy az elmúlt évek során összeérett a társaság, a produkciók során jól megismerik egymást a tagok. Idén nyáron a „Pannon mesék” óriásbábos sorozatra készülnek.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/wBiXA0sdD2aomPclEAz6QPNCutEliqcVnd08ZICJ0yI/fill/1470/1059/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1OTk2Yjc5NmIzYzQyOWY5M2RiMzVmOWEwZjZhMzlm.jpg)
Fotó: FMH-archív
Sebők Melinda irodalomtörténész szintén székesfehérvári származású, munkája azonban nagyrészt Budapesthez köti.
Könyvek szerzőjeként is ismerhetjük, s előadásokat is tartott már Fehérváron. A Károli Gáspár Református Egyetem BTK Modern Magyar Irodalomtudományi Tanszékének docense, régebben gimnáziumi tanárként és az ELTE TÓK szemináriumain ösztönözte diákjait kutatómunkára.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/z9BNzruXcq-K96DnTdudcvZ-Mt3hc5c7Pf0Y80KAXRc/fill/1785/2342/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyOTQyZWQyNWZkZjQxYmQ4ODFlNjY0MjFmOGM5MTBj.jpg)
Jelenleg egyetemi oktatóként biztosít publikációs lehetőséget tehetséges tanítványai számára. Az elmúlt 15 évben tanítványai kiváló helyezést értek el az irodalom OKTV és a TDK/OTDK verseny programjában. Sebők Melinda a Kárpát-medencei irodalmi pályázatok és a TUDOK konferencia-előadások elbírálása során a határon túli tehetséges diákokat is támogatja.
Számos előadást tartott, több konferenciát szervezett, ahol szakmai továbbképzés keretében is részt vettek tanítványai.