Kifogástalanul énekelt az Ars Oratoria Kamarakórus

A sorozat záróestjén német, olasz, francia és magyar zeneszerzők a karácsony ünnepköréhez tartozó műveit szólaltatta meg az együttes Pad Zoltán és Radics Éva vezényletével. A Szent Imre-templom padsorait teljesen megtöltő közönség ugyanakkor magvas gondolatokkal is gazdagodhatott, hiszen a Somorjai-bérlet hangversenyein – az értékes zenei programon túl – ismert személyiségek beszéltek a művészetekhez (elsősorban a klasszikus zenéhez) fűződő viszonyukról, valamint saját szakmájuk speciális problémáiról. A szombat esti koncert vendége városunk köztiszteletben álló szívgyógyásza, a jeles zenebarát és műgyűjtő, Altorjay András Romhányi-díjas kardiológus, a Deák Dénes Alapítvány kuratóriumának tagja volt, akit Bolla Milán, a Bartók Rádió műsorvezetője kérdezett.

A több évszázad egyházi kóruszenéjét reprezentáló programot a késő reneszánsz, kora barokk időszak jelentős német komponistája, Michael Praetorius négy kórusműve nyitotta, majd a 16. század egyik legfontosabb zeneszerző csoportja, a katolikus egyházzene csúcsát jelentő római iskola két nagymestere, Palestrina és Victoria motettái csendültek fel. A folytatásban markáns stílusváltással – több évszázadot átugorva, a 19. és 20. század francia zenéjének képviseletében – Gabriel Fauré és Maurice Duruflé darabjai hangzottak el. A 20. század magyar egyházi kóruszenéjét Kodály örökszép Adventi éneke, valamint a néhány hónapja elhunyt Kocsár Miklós orgonakíséretes Magnificatja képviselte. A műsort Bárdos Lajos, Farkas Ferenc és ifj. Sapszon Ferenc ismert karácsonyi dallamokat feldolgozó kórusművei tették teljessé. Az Ars Oratoria Kamarakórus partnerei Horváth Márton Levente orgonaművész, valamint ifj. Major István gordonkaművész, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója voltak, akik egy elmélyült Bach lassú tétel szép előadásával járultak hozzá az est sikeréhez.

A gyönyörű műsor optimális interpretációban részesült az énekkar részéről: a kiválóan képzett énekesekből álló Ars Oratoria Kamarakórus csiszolt, sokszínű hangzásképpel, kifogástalanul tiszta intonációval és artikulált szövegmondással szólaltatta meg a legkülönbözőbb stíluskörbe tartozó darabokat. A karnagyok ezúttal hallhatóan a gördülékeny, elegánsan finom előadásmód mellett tették le a voksukat: lendületes tempók, nagyvonalú formálás jellemezte az olvasatokat. A zeneszerzőként is méltán ismert Horváth Márton Levente diszkrét, pontos, ízlésesen regisztrált orgonajátéka nagyban emelte a tolmácsolások színvonalát: Kocsár Miklós Magnificatjának igényes kísérőszólamát nagyszerűen adta elő.

Bolla Milán – rutinos műsorvezetőhöz illően – jól megválasztott kérdésekkel irányította az Altorjay Andrással több részletben folytatott, számos témát érintő, mindvégig igen érdekesnek bizonyuló beszélgetést, melyet érezhető figyelemmel és rokonszenvvel követett a hallgatóság. (A rend kedvéért jegyzem meg, hogy a műsorszámokhoz fűzött kommentárokba néhány tárgyi tévedés csúszott be: például Monteverdi L’Orfeo című operáját nem 1600-ban, hanem 1607-ben mutatták be, s az 1924-ben elhunyt Gabriel Fauré is talán túlzott nagyvonalúsággal soroltatott be a 19. század, a romantika zeneszerzői közé).

A közönség nagy ovációját kiváltó, hangulatos adventi hangverseny – a záró műsorszám alapjául szolgáló ismert dal – a Mennyből az angyal közös éneklésével zárult.