2020.01.20. 14:00
Most jelent meg a Fejér megyei VÁR című folyóirat legújabb száma
Most mutatták be a VÁR legújabb számát. A mostani egy különleges kiadvány, amelyben Paál Lajosra, a mai Ciszterci Szent István Gimnázium egykori tanárára emlékeznek.
A folyóirat új számának bemutatása alkalmával az érdeklődőket Bobory Zoltán köszöntötte, az est moderátora pedig a képen látható P. Maklári Éva volt
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
A Vörösmarty Társaság gondozásában évente négy alkalommal jelenik meg a VÁR címet viselő irodalmi és közéleti folyóirat. A szerzők igen változatosak. Székesfehérvári és Fejér megyei szerzők mellett az ország szinte teljes területéről érkeznek alkotások, emellett egyre nagyobb számban vannak jelen a határon túli irodalmárok is.
Ezúttal a 2019. év utolsó lapszámát mutatták be a Vörösmarty teremben. A jelenlévőket Bobory Zoltán köszöntötte: – Különleges folyóirat-bemutatón vehetnek részt a jelenlévők. Egy nagyszerű barátunknak, a nemrégiben elhunyt Paál Lajos tanár úrnak szeretnék szentelni ezt a VÁR bemutatót. – fogalmazott a Vörösmarty Társaság elnöke, aki egyben a VÁR főszerkesztője is. Az est moderátora P. Maklári Éva, a társaság alelnöke volt.
Gazdag tartalom 130 oldalon
A VÁR tartalmát tekintve nagyon gazdag olyan előadásokban, amelyek október elején a Határon Túli Magyar Irodalom Napjai címet viselő rendezvény alkalmával hangzottak el. Emellett többek között versek, prózai írások és recenziók is olvashatók.
A folyóirat mindig egy fényképpel kezdődik: jelen esetben Ádám Tamás költő, szerkesztő, újságíró képe tárul az olvasó elé, ami mellett egyik versének kézirata is olvasható. A költeményt a moderátor Pilinszky költészetével állította párhuzamba.
A mintegy százharminc oldalas folyóirat első részében Cser-Palkovics András polgármester augusztus 20-i, illetve Róth Péter alpolgármester augusztus 10-i beszéde is olvasható. Mindkét szöveg Székesfehérvár jelentőségével foglalkozik, emellett nagyon fontos gondolatokat közöl a városról.
Számos határon túli szerző művei is helyet kaptak az oldalak hasábjain. A határon túli magyar irodalomról szóló recenzióval jelenik meg a folyóiratban Madár János, aki Bata János: Megkapott táj című könyvéről ír. Vári Fábián László felvidéki költő humoros megközelítéssel ír a magyar és az ukrán nyelv megtanulásáról és annak nehézségeiről. A prózai művekkel kapcsolatban P. Maklári Éva elmondta: ebben a lapszámban több helyet kapott a megemlékezés, kevesebbet a novella. Előbbiek közül László Zsolt: Fekete ciklámen című írását emelte ki a moderátor. A történet nagyon szívbe markoló, hiszen egy emberi sors bontakozik ki benne. Egy olyan történetet olvashatunk, amelybe az olvasó belehelyezkedhet, hiszen olyan élethelyzetek elevenednek meg, melyek bárkivel előfordulhatnak.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/1nheGKeaxIbfjE-iaREsYZ__4Q_INNgyKfso8zNP1vY/fill/3934/3147/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZmZTNiMjhhYzYzYzRkZmNhYzBiYzk3ZmVjYjVmMGFh.jpg)
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Két művészeti kiállítás is megjelenik ebben a lapszámban. Karóczkay Ottónak, a Vörösmarty Társaság festőművészének októberben nyílt kiállításáról Lakner József, az Áron Nagy Lajos Művészetbarát Kör vezetője írt képes-olvasmányos beszámolót. Péntek Imre írásában a kápolnásnyéki Halász-kastélyban rendezett egyik kiállítás elevenedik meg ragyogó képek kíséretében.
A most megjelent folyóiratban két emlékezés is helyet kapott: a tavalyi évben elhunyt Paál Lajos tanár úrra Bobory Zoltán a Paál Lajos halálára című rövid szöveggel emlékezik, míg Kerkuska László a Búcsú Paál Lajostól címet viselő megható búcsúbeszéddel fejezte ki érzéseit.
A kiadványban nagyrészt állandó szerzők művei jelennek meg, de természetesen lehetőség van csatlakozni. Ehhez nem kell mást tenni, mint részt venni a társaság eseményein, valamint csatlakozni a Vörösmarty Társasághoz.