Frissen Fejérből

2021.10.18. 07:05

Fekete Nándor adott látványkoncertet Lepsényben

Fekete Nándor orgonaművész szombat esti református templom béli koncertjén Vivaldi: A négy évszak (Tavasz, Tél), Beethoven: Holdfény szonáta (1. tétel) és Örömóda, Grieg: Peer Gynt szvit (op. 46) és Saint-Saëns: Az állatok farsangja (A hattyú) műve szerepelt.

V. Varga József

Fekete Nándor Lepsényben koncertezett

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A művész a Zene a képekben című, fotóvetítéssel egybekötött összművészeti látványkoncerttel szolgált hallgatóságának.

– Olyan programzenei összeállítást álmodtam meg, mely már a zenével egyenrangú szinte emeli a látványelemeket – mondta el bevezetőjében. – A hangverseny folyamán azokat a képeket láthatják a kivetítőn, amelyek a zeneszerzők lelki szemei előtt is lebeghettek a művek megalkotása közben. A fotósorozat elkészítéséhez minden adott volt abban a városban, ahol zenei pályafutásom kezdetét vette, Miskolcon. Így jött az ötlet, hogy az összművészeti produkcióra K. Orosz Ila fotóművész kérjem fel, aki helybeliként ismeri a környék összes csodáját.

Fekete Nándor Lepsényben koncertezett
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Amint az előadótól megtudtuk: a világ egyik legmodernebb digitális orgonájával koncertezik, a magyar gyártmányú Viscount Unico 10 éves fejlesztés eredménye. Különlegessége, hogy nem síp hangmintát szólaltat meg, amit egy bizonyos távolságból vettek fel, hanem 13 processzoros szuperszámítógépének köszönhetően a billentyű leütésének pillanatában hozza létre a hangot fizikai modellezéssel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában