Álarcok és maszkok

2022.02.27. 07:00

Farsang vagy valóság, avagy testet öltött a hiedelem

Farsang van, annak is a kellős közepe. A felnőttek bálozni járnak, a család apraja beöltözős mulatságba megy, ahol képzeletbeli és mindennapi hőseink uniformisába öltözve űzik el a telet. A világjárvány miatt maszk mögé bújunk így is, úgy is.

Palotai Gábor

Maszkkészítés maszkban: megszoktuk, hogy maszkot hordunk, de ettől a tél végi maszkkészítés továbbra is remek szórakozás!

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A védelmi funkciót betöltő, immáron kötelező kiegészítőnk használatát azonban nemcsak egészségmegőrzés céljából fordíthatjuk a javunkra. Nézzük meg hogyan! Némi történelmi áttekintés mellett és a divat egy szakavatott képviselője közreműködésével beszélünk a maszkviselés múltjáról, jelenéről.

 

Arcpirító dolgok és szuperhősök

 

A karácsonyi ünnepkör elbúcsúztatásával, január 6-án – azaz vízkeresztkor – az új év izgalmas időszakhoz érkezik. Ekkor kezdődik ugyanis az egészen húsvétig tartó farsangi mulatságok ideje. De ne szaladjunk máris előre egy újabb egyházi ünnepig, időzzünk kicsit a mulatságok, bálok, karneválok kavalkádjánál, amikor az emberek a világ minden táján felszabadultabbak, vidámak, mondhatni, teljes lényükkel érzik a lassan újjászülető természet erejét. Egyes források szerint éppen ehhez köthetjük a farsangi maszkok elterjedését és használatát, ugyanis a bolondozások, féktelen mulatozás időszakában talán sokszor hajlamosak vagyunk olyan arcpirító dolgokat művelni, melyek elől a legjobb búvóhely az arcot eltakaró maszk lehet. Ezen álarc segítségével ugyanis megváltoztathatjuk az alatta rejtőzködő ént, így sokkal bátrabbak, bevállalósabbak leszünk.

Ilyenkor nemcsak szabad bolondozni, egyenesen ajánlott

Forrás: Huszár Márk

Gondoljunk csak Zorróra, Supermanre vagy Batmanre. A világot a sok csúfságtól, gonosztól megmentő szuperhősök is kivétel nélkül eltakarják arcukat. Maszkot viseltek a lovagok, napjaink erősemberei közül pedig a kommandósok, szükség esetén a tűzoltók és urambocsá’ a bankrablók is.

 

Az ókori színjátszás fontos kellékei

 

– Sokan nem is gondolnák, hogy a maszk viselése már legalább 20 ezer éves múlttal rendelkezik. Az egyiptomi halotti maszkoktól kezdve, az afrikai és ázsiai sámánok rituális eszközén át, az ókori görög színjátszás nélkülözhetetlen kellékeiként is használtak az emberek álarcokat. A funkció­tól függetlenül kifejező eszközként tekintettek rá – mesél a maszkviselés történelmi vonatkozásairól Végh Kata szín- és stílustanácsadó.

„Borotválós” asszonyfarsang Parádsasváron

Forrás: Huszár Márk

Oly színes a világ, a maszkviselés számos példái közt számunkra az egyik legszebb mégiscsak a mohácsi hagyományőrzők télbúcsúztató, tavaszköszöntő, termékenységkérő busójárása lehet. A Fejér megyei ember a farsangi időszak majdani végét pedig kétségkívül a húshagyókeddi, mohai tikverőzésre datálja. A szalagokkal felcicomázott és korommal elcsúfított arcú alakoskodók ilyenkor a szerencse, a termékenység, a gazdagság és bőség mellett kampányolnak, egyben kérik a rossz szellemek, a betegségek távol maradását is.

 

Amikor divat lesz a védőfelszerelésből

 

És ha már itt tartunk, napjainkban is maszkot hordunk. A farsangi időszak beköszöntével mondhatnánk, ez éppen időszerű, valójában azonban nem a hagyományőrzés vezérel bennünket, hiszen lassan két éve, szinte folyamatosan viseljük a védőfelszerelést. Ki színeset, ki egyszínűt vagy éppen mindenféle mintával és felirattal nyomottat, strasszal kirakottat, esetleg csipkéset. Olyannyira a mindennapi viseletünk részévé vált, hogy a kezdeti kellemetlenséget a javunkra fordítva, mostanra divatot teremtettünk belőle. Kifejezzük vele egyéniségünket, „kiposztoljuk” stílusunkat. Szavak nélkül ismerkedünk általa, hiszen viselhetünk kedvenc négylábúnk vagy zenekarunk grafikájával ellátott változatot, de arcunkon hordhatjuk híres festmények, városok legjellemzőbb részleteit, s ha mégis vállaljuk mosolyunkat, létezik a szájat megmutató, műanyag betétes változat is. Egyszóval, mondhatni, a gardróbunk részévé vált. És ha már így alakult, aki csak teheti, a sebészmaszkok helyett inkább húz az arcára az egyéniségének megfelelő változatot.

A mohácsi busójelmezek

Forrás: Németh András

Ezt kihasználva a divat diktátorai természetes, hogy rárepültek a helyzet adta lehetőségre és szinte kivétel nélkül belekezdtek a rájuk jellemző és az aktuális trendeknek megfelelő, egyedi darabok gyártásába. A férfiaknak talán inkább mindegy, mit mihez vesznek fel, ebben a történetben számukra az elsődleges és sokszor egyetlen szempont a maszk védelmi funkciója. A hölgyek öröme azonban határtalan, hiszen, ha már rúzsozni nem lehet, legalább a csábos mosolyukat elrejtő „arctakaró” legyen eredeti. Egyszóval, a maszkviselés az önkifejezés eszköze lett.

Lassan két éve viseljük a védőfelszerelést

Forrás: Kozma István

– Szerintem velem együtt sokaknak segít a kreativitás kiélése, ha már viselnünk kell ezt a kényszerű kiegészítőt. Fontosnak tartom, hogy – mint a megjelenés többi eleménél, itt is – törekedjünk az önazonosságra és ne álarcként vagy rejtőzködésre használjuk a maszkot, hanem egyéniségünk kifejezőjeként. Jómagam előszeretettel figyelem meg, ki milyen igényességgel, kreativitással, stílusérzékkel választja meg az arcán ékeskedő vagy éppen éktelenkedő maszkot. Persze mondhatják, hogy ez nálam szakmai ártalom és való­ban van ebben némi igazság. Azonban az esztétikán túlmenően tény, hogy a kommunikációban jelentős szerepet betöltő archoz napjainkban igenis hozzá tartozik a maszk, amely akkor is árulkodik rólunk, ha egy szót sem szólunk. Éppen ezért arra is érdemes odafigyelni, hogy az alkalomhoz, tevékenységhez, pozícióhoz illő darabot válasszuk. Hiszen, míg egy óvó nénihez a munkahelyén kifejezetten passzol egy játékosabb mintájú darab, ugyanez egy hivatali ügyintéző esetében – aki ha szeretné, hogy komolyan vegyék – nem biztos, hogy a legjobb választás. Szerencsére a különböző márkák, tervezők olyan széles kínálatot biztosítanak a maszkokból, hogy egy kis odafigyeléssel biztosan mindenki megtalálja a számára minden tekintetben megfelelő darabokat. – mondja a színek és az egyedi megjelenések szakembere, Végh Kata.

 

Egyébként pedig, ahogy a mondás tartja, valójában a szem a lélek tükre, így azért csak-csak felfedünk magunkból valamit, miközben távol tartjuk a rosszat ősi szokás szerint.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában