Frissen Fejérből

2022.10.24. 11:53

Első díjat nyert a Szabad Színház a Mesteremberekkel

A Mesteremberek és Az örökség című, székesfehérvári független csoportok által feldolgozott darabok is díjat nyertek a hétvégén rendezett Komlói Amatőr Színházi Találkozón (KASZT).

Bokros Judit

Forrás: FMH-archív

A Szabad Színház társulata idén jelentkezett Line Knutzon Mesteremberek című színdarabjával, amelyet sikeresen játszanak az Igézőben. Az előadás a komlói szemlén első helyezést ért el, tehát a legjobb előadás lett. Ám ez nem minden: Nagy Judit a legjobb rendezés díját nyerte el, Cseh Katalin és Balogh Mihály pedig a legjobb női és a legjobb férfi alakítás díját érdemelte ki a Mesteremberek és Az örökség című darabban nyújtott teljesítményükért. Az Örökség Csoport ugyanis Schwechtje Mihály Az örökség című művét vitte színpadra a Szabad Színház néhány tagjának közreműködésével. A rendező, Somos Ákos és ikertestvére, Somos Zoltán is szerepelnek a darabban, amely a második helyet érdemelte ki. Ráadásul Somos Ákos színészi különdíjat kapott.

A Mesteremberek kapcsán pedig a Szabad Színház még Komoróczky Gábor-díjat is nyert a legjobb szcenikáért – olvasható az örömhír a társulat közösségi oldalán.

Van tehát ismét minek örülni a székesfehérvári színjátszás barátainak, támogatóinak. Ráadásul a hétvégén kezdődik a Paál István Fesztivál, amelyet már tizedszer rendez meg a Matolcsy Miklós Kulturális Egyesület. Az október 29-30-án zajló országos amatőr színjátszó találkozó helyszíne a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ lesz.

Kapcsolódó:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában