Az ünnep jegyében

2022.12.22. 20:00

Karácsonyra hangolva - Horváth Irma és Kuharik Tamás műsora Fehérváron

Szép karácsonyi műsort adott csütörtökön délután a Vörösmarty Mihály Könyvtár Budai úti Tagkönyvtárában Horváth Irma és Kuharik Tamás duója.

FMH

Horváth Irma és Kuharik Tamás már többször lépett fel közös esten Székesfehérváron is megzenésített versekkel, dalfeldolgozásokkal

Fotó: Nagy Norbert / FMH

Gyermekes családok is érkeztek a „Karácsonyra hangolva” című estre, amelyen népdalok, karácsonyi dalok, egyházi énekek és könnyűzenei feldolgozások is elhangzottak az ünnep jegyében. Irmát ifjú követői, vagyis a gyerekek és szüleik főleg az általa vezetett Ringató foglalkozásokról ismerik, és most örömmel hallgatták a szépen szóló dalokat Irma csengő hangján. Bőven voltak azonban felnőttek is a könyvtár olvasótermében, ahol az igazgató, Buriánné Tarró Edit köszöntötte a közönséget. 
Ezt követte a közel egyórás műsor, amelyben mindenki hallhatott a szívéhez közel álló dalt, hiszen elhangzott például a „Kis karácsony, nagy karácsony”, a „Hull a hó, hull a hó” kezdetű ének, a „Karácsonynak éjszakáján” című népének vagy a Ghymestől a „Mária altatója”. Zárásként a „Ha eljönnek az angyalok” hozta már nagyon közel a karácsony hangulatát.
Az esten egy saját verssel közreműködött Bokros Judit, Horváth Irmától pedig Herczeg Katalin olvasott fel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában