Frissen Fejérből

2023.07.28. 11:30

Bocsi anya, nem lett egyetem – FEZEN 2. nap (galéria, videó)

Gyer-tek ki! Gyer-tek ki! – hangzott az ütemes kántálás csütörtökön nem sokkal 19 óra előtt, a FEZEN második napján.

Szanyi-Nagy Judit

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

A ValMar duót, vagyis Valkusz Milánt és Marics Petit várta így a közönség, miután a 18.50-re meghirdetett kezdés eltolódott. A srácok 19.15 körül léptek színpadra, ahol – talán mondani sem kell – már jócskán felfokozott hangulatban várták őket a rajongóik. Valószínűleg a korai időpontnak és a zenének egyaránt köszönhető volt, hogy – túlzás nélkül állítjuk – gyermekek százai vettek részt a koncerten, üvöltötték a dalokat egymás fülébe. Egy ismeretlen fiú a tömeg első soraiból azt kiáltotta az énekesek színpadra lépésekor, hogy "Szeretlek!", ezzel visszarepítve bennünket kicsit az időben, az EFOTT-ra, ahol Azahriah-t fogadták hasonlóképpen. Ő egyébként július 28-án, pénteken este érkezik a FEZEN-re.

Fotó: Szanyi-Nagy Judit  / Fejér Megyei Hírlap

S ha már érkezés: – Mi is a Black Eyed Peasre jöttünk – vicceskedtek ValMarék, akik a Suzival elrepítettek bennünket a közeli Balatonra, és akik az anyukájuktól bocsánatot kértek, amiért nem lett egyetem. Ez utóbbi sorok különösen izgalmasak voltak annak fényében, hogy a felsőoktatási felvételi ponthatárokat az előző nap hirdették ki.

Egyébiránt a ValMar koncertje teljes volt, de mégsem: hiába a késői kezdés, a fiúk legjobb tudásuk szerint lehozták a bulit, amit az árnyékolt be, hogy Milán rosszul lett, elmondásuk szerint napszúrást kapott, így az előadás közben pihenőre ment.

Fotó: Szanyi-Nagy Judit  / Fejér Megyei Hírlap

A már kevésbé erős napsütés melegében szétnéztünk a fesztivál "szabadidős" területén is. A sport- és játékos programok egyaránt javában zajlottak; egy házaspár két tagja, Attila és Ivett például sörös rekeszekből épített magának tornyot és ugrott le annak tetejéről egy-egy egyedi cecei sörért, míg mások a jéghoki szépségeit ismerték meg, jég nélkül.

– Kijelenthetjük, hogy a FEZEN tud bulizni – ezt már a pécsi illetőségű Halott Pénz zenekar tagjai ordították közönségük felé. És tényleg: már nemcsak a kezek voltak "valamiként" a levegőben, hanem a lányok is, akik előszeretettel énekelték párjuk, barátjuk, ismerősük nyakában a dalszövegeket. A dél-dunántúli srácok nem mellesleg arra is gondoltak, hogy Sukoró és Székesfehérvár között nincsen nagy távolság, így a számlistán részben változtattak: más koncertet kapott az, aki az EFOTT-on, s mást az, aki most, a FEZEN-en bulizott.

– Magyarországon gyönyörű hölgyek vannak! – állapították meg hatalmas ováció közepette a Black Eyed Peas tagjai, akik az este egyik legjobban várt fellépői voltak. Az Amerikából Fejér megyébe repült együttes kitett magáért, régi és újabb slágereiket egyaránt elhozták ide, s a csapatból korábban kilépett Fergie helyett éneklő J. Rey Soul sem okozott csalódást: magabiztos és eufonikus volt. A tagok – will.i.am, Apl.De.Ap és Taboo – a rajongók segítségével még azt is megtanulták, hogy a "Pretty girl" a "csinos lány", és persze kihagyhatatlan volt a "hungry" (éhes) – "Hungary" (Magyarország) szójáték is. Egyébként a közönséggel kifejezetten sokat kommunikáltak, még egy születésnapi köszöntésbe is bevonták őket. Nem tudtak a koncertnek sem időben véget vetni: hiába mutogatták nekik a színfalak mögött, hogy már csak 5 percük van, egy 15–20 perces ráadást adtak az elégedett fesztiválozóknak. "A turné egyik legjobb közönsége vagytok, komolyan", erősítették meg a korábban elhangzott Halott Pénz-gondolatot ők is. Majd a tagok egy magyar trikolórt is hoztak, s a háttérben, a digitális kivetítőn olvasható Black Eyed Peas felirat is piros–fehér–zöldbe borult.

Fotó: Szanyi-Nagy Judit  / Fejér Megyei Hírlap

Ez a színhármas aztán odébb, a sátorban, a magyar Bëlga együttes fellépése közben is megjelent. Az 1998 óta működő, öltözködésükről is felismerhető csapat koncertje éppen annyira volt szürreális, mint a megszokott – az igazi rajongók bennük sem csalódhattak...

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában