Tíz éve építenek közösséget a kulturális „összpontban”

2024.01.12. 10:00

Az Igéző a színházi előadások mellett más tevékenységekre is nyitott

A Szabad Színház tavalyi éve a jubileum jegyében telt, 2023-ban ünnepelték ugyanis azt, hogy 65 éves a társulat. Idén, 2024-ben újabb évfordulók aktuálisak, úgyhogy ismét vannak tervek, az előadások pedig folyamatosak.

Bokros Judit

A társulat 2023-as év végi összejövetelén készült fotó. Balra lent a második Nagy Judit, jobbra elöl, kockás ingben egyik fia, Szabó Miklós Bence, hátul középen a másik fiú, Szabó Dániel Ferenc, mellette édesapjával, Szabó Miklóssal. Körülöttük a nagy család

Fotó: Kutassy László

Nagy szó és ritkán fordul elő az, hogy egy független társulat ilyen hosszú idő óta létezzen. A Szín-Tér Egyesület által működtett Szabad Színház elődje a Videoton Színpad volt, amelyből a rendszerváltás és az egykori Szabadművelődés Házába való költözés után lett Szabad Színház. A név maradt, a helyszín azonban mára változott: a tóparti művelődési házból a Fő utcai Igézőbe költözött be a Nagy Judit által vezetett társulat. Amelyet egyébként egy kibővült családi-baráti vállalkozásnak is nevezhetnénk, hiszen a társulat oszlopait több család – a Szabó-Nagy, a Kovács-Parrag, a Czukor- Szabó, a Törsök- Csutorás, a Kövesi- Kelemen, a Balogh- Cseh, a Börcsök-Stéger – alkotja, és ott van még „mindenki nagypapája”, a rangidős Udvaros György is – fogalmazott Nagy Judit, amikor a társulatról kérdeztem. És mára már belépett a képbe – vagyis a színpadra – a családok negyedik generációja is. Törsök Márta unokáit a még kisebbek követték, Szabó Botond Bence, Czukor Bori, Kovács Kamilla és Kornél. Közülük a „rangidős” Nagy Juditék unokája, a 6 éves Botond olykor szűkszavúan, máskor bájosan mesélt az első szereplés élményéről az Aranybulla Könyvtárban tavaly rendezett Aranyat érő beszélgetéseken, amelyen az egész Szabó-Nagy család volt a vendég. Elmondták azt is, hogy nagyon fontos számukra az a közösség, a tágabb család, amely a társulatot jelenti, és folyamatosan neveli ki az újabb generációt.

A Szabad Színház 2023-ban száznál is több előadással szerepelt Székesfehérváron és azon kívül, és új darabot is bemutattak – derül ki a közösségi médiában közzé tett összesítőjükből.

A 2024-es év azonban újabb évfordulókat hozott magával: tíz éve, 2014 januárjában, éppen vízkeresztkor, a Bogárka-Land című előadással nyitott meg az Igéző, amely azóta a társulat fő játszóhelye lett. Nagy Juditék most tehát ezt az évfordulót ünneplik, amelynek apropóján játékot is hirdettek a Facebookon: a megnyitón készült fotókat tesznek közzé, aki pedig felismeri magát rajtuk, az belépőt nyer valamelyik előadásukra. Csábító lehetőség, ahogyan lesz még több csábító lehetőség a színház háza táján a jubileumi év során. Nagy Judit ezekről is beszélt, és emlékeztetett: annak idején kulturális „összpontként” hozták létre az Igézőt, ahol nem csupán színházi előadásokat képzeltek el, hiszen a Szín-Tér Egyesület sem csak színházi tevékenységet folytat. Közösséget szerettek volna építeni, fejleszteni, méghozzá a művészet eszközeivel, és a vezető úgy érzi, hogy ez sikerült. Ugyanakkor a kultúra, a színház képviselete mellett fontosnak tartják a tudományos ismeretterjesztést, amelyet szeretnének erősíteni, hiszen rengeteg olyan érdekes téma van, amiről keveset tudunk. Az előadóművészet, a színházi munka kapcsán pedig Nagy Judit hangsúlyozta, hogy minden rendezése ugyanarra mutat vissza: a közösségi és a társadalmi problémák láttatására. Közéleti fórumnak tekinti a színházat, amelynek fontos feladata a történelmi múlt felmutatása is. Az pedig, hogy annak idején létrejöhetett az Igéző, a Szabad Színháznak mint független előadóművészeti szervezetnek a pályázatok szempontjából is előnyös – tette még hozzá a vezető.

Szabó Miklós az egyik esti mese olvasása közben az Igéző előtt, egy kellemesen meleg napon
Fotó: a szerző

A kerek évfordulón szeretnének visszanyúlni a 10 évvel ezelőtti Bogárka-Landhoz hogy felelevenítsék azt. Hiszen azóta generációváltás történt, a fiatalok felnőttek, és vannak olyan gyerekek, akik még nem is látták az előadást, amelyet Lázár Ervin és Lázár Zsófia meséje alapján állított színpadra a társulat. Szeretnék aztán újra, másodszor megrendezni a Pönögei Kis Pál Vándorszínjátszó Fesztivált, amelyet tavaly a Vörösmarty Színházzal közösen szerveztek a Petőfi 200-emlékév alkalmából. Úgy tapasztalták, hogy lenne igény rá, egyrészt, mert a városnak nincs reformkori fesztiválja, másrészt azóta lettek új partnerek. E rendezvényen belül zajlott az Okuláré Projekt, amely egy nemzetközi felolvasószínházi sorozat. Ebben pályakezdő drámaírók művei hangzanak el különböző helyszíneken. Nagy Judit ezt is lényeges és támogatandó programnak tartja, amely illik az Igézőhöz.

Idén azonban nem csupán a Fő utcai központ tíz éves, hanem az esti mese is. Mármint az, amelyet a Szabad Színház egy-egy tagja – többnyire Szabó Miklós, Nagy Judit férje – mond el minden hétköznap pontban kora este 6 órakor az Igéző előtt a Csillagok, csillagok… kezdetű népdal szignálja után. Aki már látott, hallott így mesét, az tudja, milyen szívet melengető, kedves dolog, amikor valaki kiül az épület elé kitett karosszékbe (vagy télen, hidegben az Igéző ablakába), föllapoz egy könyvet, majd belekezd az esti mesébe. Amelyet így bármelyik arra járó sétáló meghallgathat, legyen az illető gyermek vagy felnőtt. Magam is többször megálltam már, hogy picit belefeledkezzek a mesébe, és általában nem voltam ezzel egyedül…

Juditék a beköltözés után indították útjára az esti mesét, amely azóta fontos arculati elem lett. A város közössége, a környékbeliek is örültek a kulturális üde színfoltnak, de a turisták is érdeklődve szokták figyelni a mesélést – egyetlen kellemetlen eset volt: a ház egyik lakója feljelentette őket, mert hangosnak és hosszúnak találta az esti mesét… Úgyhogy a szabályozás szerint a mese legfeljebb félórás lehet, és a hangerőre is oda kell figyelni.

A Szabad Színház tehát újra ünnepel, és előadásaikkal, jelenlétükkel biztosan ezután is többször megigézik a hozzájuk betérőket…

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában