Együtt az úton

2024.04.28. 07:00

Példát kell mutatni az összefogásban

Közös zarándoklaton vettek részt a szabadbattyáni református és katolikus közösség tagjai.

Bokányi Zsolt

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ma, amikor megannyi ember magára marad, és életútját egyedül kell vinnie, példát kell mutatni az összefogásban. Jézus azt mondja, hogy ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira! (Máté 5.41) 

Ennek az igének a buzdítására és az üzenetére figyelve döntöttek úgy a szabadbattyáni katolikus és református testvérek, hogy Emma Róza grófnőre emlékezve – A legenda szerint a 19. század második felében a területen juhlegelő volt. Történt egyszer, hogy egy mérges kígyó megmart egy juhászt. Életét nem tudták megmenteni, emlékére építtette a kápolnát 1880-ban Emma Róza grófnő. Később a legelőt szőlőtelepítés céljából felosztották, és azóta nevezik Emmaróza szőlőhegynek. – és Czeglédi Sándor református lelkész tettét felidézve, zarándoklatot szerveznek. – Reggel kilenckor indult a zarándoklat a katolikus templom árnyékából. Bő fél órás sétát követően a búzamező szélében megálltunk, és együtt adtunk hálát Isten áldásaiért, és a mi Urunk gondviselő kegyelmét kértük a búzára, a munkásokra, s jelenlévő közösségeinkre. Folytatva csöndes utunkat, újabb 20 perc séta következett. Elértük a kápolnadűlő bejáratát, ahol ismét megálltunk egy csendes halk imára, Isten jelenlétéért imádkozva. Itt csatlakoztak hozzánk többen, és utunk utolsó részét immáron kibővülve tehettük meg. A kis kápolnához beérve, melynek oltárképéről Szent Vendel  tekint ránk,  elhelyeztük a velünk hozott keresztet, majd Rák Vilmos Zsolt gondolait hallgattuk meg a szőlőterület megalapításával kapcsolatban. – mondta el Szűcs Sándor lelkipásztor a Szabadbattyáni református gyülekezet lelkipásztora. 

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A zarándoklaton résztvevők innen az út végső helyszínére sétáltak át, ahol közös ökumenikus istentiszteleti alkalom volt Májer László helyettes-esperes plébános és Szücs Sándor református lelkipásztor celebrálásában, majd a református egyházközség kórusának szolgálatát hallgatták meg. Az alkalom legvégén, közös szeretetvendégségre hívták a résztvevőket.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában