„Utazás” a képtárból a középkorba, jellegzetes műalkotások által

Azt, hogy még van igény arra, hogy a minket körülvevő vagy éppen a távolabb található szép tárgyakról, műemlékekről, képzőművészeti alkotásokról beszélgessünk, jól jelezte az előadás telt házas mivolta. A Szent István Király Múzeumhoz tartozó Városi Képtár Deák Gyűjtemény freskós termében nem maradt üres szék, akik pedig kiszorultak, azoknak a szervezők kivetítéssel is készültek az előtérben.

A szervező Fejér Megyei Múzeumegyesület részéről Braila Mária köszöntötte a „Műtárgyak és sorsok” című sorozat „középkori” része iránt érdeklődőket, felhívva a figyelmet arra: ősztől várható a folytatás. Ezután vette át a szót Szűcs Erzsébet (aki sokáig volt a vezetője annak a képtárnak, amelyben immár nyugdíjasként az előadást tartotta). Meglepő módon egy vallomással kezdett arról, miért is vállalta az előadássorozatot. Azért, amiért annak idején magát a művészettörténetet választotta szakterületéül – fogalmazott. A diktatúra éveiben ugyanis rájött arra, hogy a történelem bizarr tanításával, a múlt tényeinek meghamisításával szemben a műtárgyak nem hazudnak. Azok segítségével sokat tudhatunk meg a múltról, saját korunkról és önmagunkról. Illetve, példaértékű számára a művészettörténész Kovalovszky Márta-Kovács Péter Barnabás házaspár munkássága, akik számos komoly kiállítást szerveztek Székesfehérvárra, és mindig érthetően, közvetlenül tudtak beszélni a művészetről.

Az előadást aztán Szűcs Erzsébet három főbb motívumra építette, az időben az V-XIV. század között kalauzolva: a középkor festészete helyett inkább a mozaikokat emelte ki, amelynek oka az, hogy kevés középkori falfestmény maradt meg teljes épségében. Ezzel szemben a mozaikok többnyire ma is gyönyörűek, megcsodálhatók. A textil munkák közül a híres bayeux-i falikárpitot mutatta be, az építészet, szobrászat, illetve az épületszobrászat műfajában pedig a reimsi katedrális mosolygó angyal szobrairól mesélt.

Az első témakör, a mozaikok kapcsán képzeletben és a fotók segítségével Ravennába utaztunk, ahol Galla Placidia mauzóleumába tekinthettünk be. A művészettörténész itt elmesélte a császárnő meglehetősen változatos életét, és kitért a mauzóleum belső díszítésére. Elemezte a gyönyörű mozaikokat (a bizánci stílus jellegzetessége egyebek mellett az aranyozás, az alakok ikonszerű megfogalmazása), közöttük egy szép galambos ábrázolást, és rámutatott, hogy a mauzóleum az ókor és a középkor közötti időszakban épült. Szóba került még a San Vitale-székesegyház, a ravennai ortodox keresztelő kápolna és a San Apollinare Nuovo-templom is.

A textilművészet terén már Franciaországba, azon belül is Normandiába „utaztunk”. Itt van a közel hetven méter hosszú, 75 jelenetet megörökítő bayeux-i falikárpit, amely a norman Hódító Vilmos Anglia trónjához való útját, benne részletgazdagon a hastingsi győztes csatát meséli el „képregény-szerűen”.

Zárásként a szintén Franciaországban található reimsi katedrális két gótikus, mosolygó angyal szobráról hallhattunk bővebben. A látványosan díszített templom bélletes kapujában álló alkotások azért annyira különlegesek, mert az angyalokat jellemzően nem mosollyal ábrázolták. Itt azonban teljesen egyértelmű a mosoly, az egyik angyal pedig maga Gábriel, aki a Máriának átadott örömhír apropóján mosolyog. Az is köztudott, hogy az egyik angyal feje az I. világháború során megrongálódott, leesett, ám sikerült megőrizni, és utólag visszakerült a szárnyas testre – mesélte a szobrokról Szűcs Erzsébet.