Nyáry Krisztián a Könyvheti Piknik vendégeként érkezett a belvárosba

Szombat délután a nagy meleg ellenére sokan várták Nyáry Krisztiánt, akivel Gábor Gina beszélgetett a Bartók Béla téren a hűs lombok alatt. A többség szemlátomást az előző előadásról maradt tovább, hogy hallhassa az író, irodalomtörténésszel folytatott beszélgetést. Nyáry Krisztián a népszerű Így szerettek ők sorozat szerzője, így nem véletlen, hogy Gábor Gina a beszélgetést a romantikus irodalomtörténeti kötettel indította, s arra volt kíváncsi, hogy az Így szerettek ők harmadik kötete után várhatunk-e egy újabb részt is.

Nyáry Krisztián elmondta, hogy egyelőre nem tervezi a sorozat folytatását, de sosem lehet tudni, mi lesz mondjuk tíz év múlva. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a sorozat nyugodtan használható az iskolai tanórákon, de csak kiegészítő anyagként, mintegy érdekességként javasolja. A sorozat egyik fő célja az, hogy felkeltse az emberek érdeklődését az olvasás iránt, s ha kötelezővé tennék az iskolákban az Így szerettek ők olvasását, valószínűleg inkább elmenne a diákok kedve az egésztől – vélekedett az író.

Így terelődött a szó arra is, hogy mit és mennyit olvasnak a fiatalok, s hogy sokan az érettségi alatt olvasnak utoljára szépirodalmat egész életükben. Nyáry Krisztián arra hívta fel a figyelmet, hogy bár üdvözli a számtalan olvasásnépszerűsítő megmozdulást és szándékot, a realitást is figyelembe kell venni azt, hogy az emberek a munkahelyükön, az iskolában és egyáltalán a hétköznapok során rengeteg szöveggel találkoznak, legyen az hírolvasás, reklám, stb. Ezek feldolgozása azt a hamis benyomást keltik, hogy intellektuálisan kielégültünk aznapra és már nem kívánunk mást olvasni. Éppen ezért az élményszerű olvasásért voltaképpen kicsit meg kell küzdeni, és tudatosan kell időt szakítani rá. 

Gábor Gina arról is kérdezte az írót, irodalomtörténészt, hogy van-e olyan író, költő, akinek az élete az Így szerettek ők sorozat lapjaira kívánkozna, de valamiért Nyáry mégsem írná meg a történetét. Nyáry Krisztián nem tűnődött sokat a válaszon, elmondta, hogy bizony van ilyen, nem is egy, de ezek olyan személyek, akiknek bár az élete érdekes lehet, vagy éppen romantikus, de olyan bűnök terhelik alakját, hogy Nyáry nem szeretné népszerűsíteni. 

– Ilyen például Szabó Lőrinc. Minél többet foglalkozom vele, annál jobban tudom, hogy egy rettenetes ember volt. Miközben csodálatos és nagyon erős verseket írt. [...] A magyar megközelítés és kultúrtörténeti hagyomány az, hogy az iskolában szentek életrajzait tanuljuk, akik nálunk mind sokkal jobb emberek, sokkal magasabb erkölcsi szinten állnak, egész életükben a haza üdvén gondolkodnak és ha egyszer megházasodtak, akkor örök hűségben éltek halálukig. De hát nem ez a helyzet. Mert ahogy egy buszsofőrtől vagy egy mérlegképes könyvelőtől nem várjuk el ezeket, úgy egy írótól sem – fogalmazott Nyáry Krisztián, aki hangsúlyozta, egyáltalán nem baj, ha megismerjük költőink, íróink emberi oldalát is.