Díjat alapítottak a helyi civilek

2024.08.20. 19:33

A köszönetek a közösségért cselekvőknek szóltak Bicskén

Korszakhatáron állunk, mondta Bálint Istvánné polgármester ünnepi beszédében, Európa elhagyni készül keresztény kultúráját. A szeretet a legfőbb érték, s Szent István örökében kell megőrizni hazánkat, mert csak egy van belőle.

Zsohár Melinda

Fotó: Ivanics Imre

A kisváros legszebb környezetében, a városháza, a középkori templom romja, a világháborús emlékművek mellett, az óriás fák árnyékában tartották a Szent István napi ünnepet Bicskén. Bálint Istvánné jelenlegi és újraválasztott polgármesterként tartott beszédében a Szent István-i örökség aktualitásáról szólt, a keresztény Magyarország megőrzendő értékiről. Manapság nem egyszerűen szép gondolatok ezek, hanem tudatos felvállalása az új kor kihívásaival. „Örök elégedetlenként érezzük, hogy ez sem jó, az is baj, én azonban az elvégzett munkában hiszek, s abban, hogy ha szeretettel és megbecsüléssel fordulunk egymás felé, eredményre vezet”, mondta a polgármester. Szent István egyik intelmével zárta beszédét, mely szerint „Semmi sem emel fel, csak az alázat”.

Fotó: Ivanics Imre

A bicskei felekezetek papjai mondtak rövid áldást, közöttük Rácz Lajos baptista lelkész az „okos eszközök” szellemes párhuzamát foglalta bele szavaiba. Az okos embernek a bibliai példához hasonlóan ma is szilárd alapokra kell építkeznie, mint hajdan. Az elvekben, Jézus Krisztus szellemiségében pedig még inkább időszerű, mint valaha, hangoztatta. A várva várt eső megérkezett, a remény ugyanígy öntözze lelkünket is, mondta Rácz Lajos. Burbela Gergely plébános és Máté János református lelkész is megáldották az új kenyereket, amelyeket a bicskei karitászosok és cserkészek osztottak szét. A szokásos díjátadáson az egyéni teljesítmények mellett a közösségért tett cselekedetekért mondott köszönetet Bálint Istvánné és Csörgöl Ákos alpolgármester. A város szülötte, Végh Róbert ortopéd sebészorvos, a Bicske Barátok Köre elnöke, a város díszpolgára a Magyar Arany Érdemrend polgári tagozata állami kitüntetésben részesült, amelyet Sulyok Tamás köztársasági elnök adott át Budapesten. A bicskei ünnepen is gratuláltak az elismeréshez, köszönetet mondván a helyi közösségért végzett munkájáért az ötven éve gyógyító orvosnak.

Fotó: Ivanics Imre

Posztumusz díszpolgári címet adományozott a bicskei önkormányzat Monos István vállalkozónak, a Korona étterem tulajdonosának, aki mindig segítő kezet, támogatást nyújtott, kérésre és kéretlenül is, ha kellett. Bicske városáért közösségi díjban részesült Mayer Orsolya néptáncművész és -tanár, a Mayer Néptáncműhely vezetője, a több, mint egy évtizedes, karizmatikus oktatói munkájáért. Polgármesteri elismerő oklevelet vehetett át közösségi munkájáért Döme Lászlóné vállalkozó, az Összefogás Bicskéért Egyesület egyik alapítója. A bicskei közélet meghatározó személyisége több évtizede töretlenül dolgozik férjével együtt a helyi jó ügyek érdekében.

Fotó: Ivanics Imre

Meglepetés volt a díjátadók sorában az a civil kezdeményezés, amelyet tucatnál több helyi szervezet tett: ők maguk javasoltak, illetve alapítottak díjat a polgármesternek mondott köszönet hivatalos kifejeződése gyanánt. Elismerő oklevélben részesítették Bálint Istvánné polgármestert több évtizedes segítő munkájáért, amely túlmutat hivatalos polgármesteri teendőin, hangzott a méltatás az előterjesztőktől. Titokban szervezték meg a hivatalos utat bejáró javaslat valóra válását, s ezzel a civilek első kitüntetését is bevezették a bicskei kitüntetési rendbe. Bálint Istvánné meghatottan vette át azt a jutalmat, amelyet azért tart fontosnak, mert azoktól kapta, akikkel maga is sokat dolgozik a köz érdekében a mindennapok során.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában