3 órája
Karöltve Európa szívében: parádés táncelőadást láthattunk a Vörösmarty Színházban (galéria)
A Székesfehérvári Balett Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes egy-egy előadását láthatta a közönség a Vörösmarty Színházban. A balett színház által bemutatott Parádé című darab hangulatokat, életképeket és szituációkat közölt a tánc nyelvén, a Boban Marković Orkestar zenéjére. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Európa szívében produkciója pedig a magyar nyelvterület legszebb táncaiból adott ízelítőt.
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap
Közös előadásra hívta a közönséget a Fehérvári Balett Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szombat este. A Tánc-tér programsorozat az EU 20 Karöltve című közös tánckoreográfiával indult, amelyet a magyar táncszakma kiemelkedő alkotói, Bozsik Yvette, Juronics Tamás, Topolánszky Tamás, Velekei László és Vincze Balázs rendeztek. A Balett Színház Parádé című darabját követően a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a magyar nyelvterület legszebb táncaira és azok eredeti előadásmódját kidomborító Európa szívében című produkcióját láthatta a nagyérdemű.
![](https://cdn.feol.hu/2024/08/KuQtflgI_yjXoMYma8FjYnJHKJ8rb9tVdD1cHR9oe4I/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1ZTgwN2Y0MDAxZjRhNDJiY2Y2OTFlMTg5M2M1Yzg1.jpg)
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Európa szívében című előadása olyan válogatást állított a színpadra, amelyben a magyar nyelvterület legszebb táncai mellett különös hangsúlyt fektetett az eredeti és stílusos előadásmódra. Szerepelt a koreográfiában csárdás, erdélyi és magyar cigány táncok, üveges karikázó, valamint a legényes is. A különböző táncok a Rábaköztől a Székelyföldig, a Sárköztől a Dél-Alföldig kalauzolták el a magyar táncművészet világában a közönséget.
Karöltve Európa szívében: parádés táncelőadást láthattunk a Vörösmarty Színházban
Fotók: Fehér Gábor / FMHA Karöltve közös tánckoreográfia zenei alapját a Grammy-díjas Deep Forest formáció és Sebestyén Márta, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes közös dala, a Marta’s song adja. A közös koreográfia hidat képezve, szimbolikusan összeköti a programsorozat helyszíneit, Magyarországot és az Európai Uniót, az alkotókat és a tánc szerelmeseit.