Lajkó Csaba jegyet váltott az egészséges életmódra

Törzsgyökeres Fejér megyei. A tavalyi év decemberéig lakott a királyok városában, majd egy kis faluba, Vértesacsára költözött, de munkája továbbra is Székesfehérvárhoz köti: a Vörösmarty Mihály Könyv­tár rendszergazdájaként dol­gozik, míg szabadidejében megszámlálhatatlanul futja a kilométereket 53 évesen. Számos eredménnyel büszkélkedhet, többek között kétszer választották az Év ultrafutójának.

Hogy jött a futás?

– Gyerekkoromban már kóstolgattam ezt a sportot, serdülőként és ifjúsági versenyzőként több versenyt nyertem. A családalapítás után utolért a kényelmes életmód, pár év alatt súlyom felszaladt 100 kilóra. Ez egészségileg is megviselt, a tükörben sem tudtam magamra nézni, így adott volt a változtatás igénye. Az ét­rend­változtatás, a rendszeres mozgás meghozta az eredményt. Fitnesszel kezdtem, test­építéssel folytattam, majd keresztedzésként jött a futás. Aztán ott ragadtam.

Miként jött, hogy versenyszerűen is elkezdje?

– 2007-ben Fehérváron próbáltam ki magam először ultratávú versenyen, még a Haleszban, amikor is a szklerozis multiplex-es betegeknek szerveztek jótékonysági futást. Ezután jött egy gondolat, hogy 2009-ben körbe kellene futni a Balatont, amire valójában úgy tekintettem, hogy egy kaland lesz az ultrafutás világában. Annyira megfogott a szépsége, miközben a kihívás újabb és újabb magaslatokba emelt önmagam megismerésében, hogy már nem tudtam elszakadni. És a csúcsok egyre csak jöttek.

Melyik eredményére a legbüszkébb?

– Mindegyikre! Talán a legbüszkébb arra vagyok, hogy sok emberrel sikerült megszerettetni ezt a sportot, sőt a mai napig keresnek tanácsért, tippekért. De örömmel gondolok vissza az országjáró jótékonysági futásaimra, aminek eredményeként megkaptam a Pro Caritate díjat Székesfehérvár Önkormányzatától. Kétszer le­hettem az év ultrafutója, a világ egyik legnehezebb ultraversenyét, a Spartathlont ötször teljesítettem (246 km-es futóverseny Görögországban Athén és Spárta között), ahogy az Ultrabalatont (221 km) is. Országos csúcstartó lehetek a 48 órás aszfaltos versenyszámban, sőt voltam harmadik és második is a világranglistán ebben a kategóriában, a korcsoportos eredményekről nem is beszélve.

A futótársadalom Pecsenye néven ismeri, hogy kapta?

– Első versenyemre készültem, a Délibáb hortobágyi futásra. A szervezők egy akciót hirdettek, hogy amennyiben valaki regisztrál az általuk fenntartott futófórumra, kedvezményt kap a nevezési díjból. A gimnáziumi becenevem, a „Csaszi” már foglalt volt, így jött a „Pecsenye”, mintegy utalva túlsúlyos mivoltomra.

Mit adott önnek ez a sport?

– Nekem egyfajta meditáció, egyik pillanatban elmerülök a gondolataimban, vagy a másik pillanatban élvezem a gondolatnélküliséget. A futásnak na­gyon sok mindent köszönhetek. Az egészségen kívül elindított egy úton, erősítette az elmém, lenyugtatott, fejlesztette a személyiségemet.