2021.06.15. 18:35
Temes és Szabó-Májer is távozik
Két rutinos játékos: egy irányító és egy szélső igazol el az Alba Fehérvár KC női kézilabdacsapatától Temes Bernadett és Szabó-Májer Krisztina személyében.
A mindig mosolygós Temes és Szabó-Májer
Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport-archív
Három dolog már biztos az együttes leendő keretével kapcsolatosan: nem Józsa Krisztián vezényli majd az edzéseket (a szezon közben kinevezett szakvezetőt az ifjúsági csapat irányításával bízták meg) és két rutinos játékos sem ölti magára a fehérváriak mezét.
A saját nevelésű Kiki, azaz Szabó-Májer Krisztina közel két évtized után hagyja el a Köfém Sportcsarnokot! Első élvonalbeli szezonját 16 évesen a 2011/2012-es idényben teljesítette. 188 első osztályú mérkőzésen 195 gólt ragasztott az ellenfelek hálójába. A gyermekáldást követően visszatérő jobbszélső további sorsáról egyelőre nincs információ.
Temes Bernadett ugyancsak anyai örömöknek örvendhet egy ideje, a 35 éves irányító négy év után tesz pontot pályájának székesfehérvári állomására. A Győri ETO-ból induló, majd az osztrák és német bajnokságot is megjáró „Berni„ 2017-ben öltötte magára az Alba Fehérvár KC mezét, amelyben 75 NB I-es mérkőzésen 118 gólt szerzett.
A csapat alig több mint egy hónap múlva, július 19-én kezdi meg a felkészülést. A felmérések után edzőtáborba vonulnak és több felkészülési meccset játszanak. Ami pedig a célokat illeti, Kovács Tivadar sportigazgató a klub honlapjának adott interjúban komoly vágyat fogalmazott meg!
– Az AFKC számára a jövő évi kerettel a nemzetközi szereplést biztosító helyezés elérése lehet a fő cél – szögezte le a szakvezető. Az AKFC a 10. helyen fejezte be a szezont, ősszel az Európa-liga harmadik selejtezőkörében kényszerű ok miatt játék nélkül esett ki.