Története során először döntőben

2022.04.04. 18:54

Komoly szándékkal indul neki a Hydro Fehérvár AV19

Kedden megkezdi szereplését az ICEHL döntőjében a Hydro Fehérvár AV19. Kevin Constantine együttese 19.45-kor lép jégre Salzburgban.

Beke Zsombor

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Volán mesébe illő szezont fut eddig, az alapszakasz harmadik helye után a rájátszásban sem vett vissza a csapat, a negyeddöntőt 4-0-val, azaz söpréssel, míg az elődöntőt 4-1-gyel abszolválta a Fehérvár.

 

– Ez a dolog picit egyszerűbbnek tűnik, mint amilyen valójában volt. Az eredményeket nézve ez egy eléggé sima dolognak is tűnhet, de meg kellett érte küzdeni és a csapat nagyon megérdemelte, hogy a döntőbe jutott és tovább tudjuk szövögetni ezt a hokis álmot ebben a szezonban – nyilatkozta lapunknak Szélig Viktor, a klub általános menedzsere, majd kitért a Villach elleni elődöntős párharcra. –  Az első mérkőzésen hosszabbításban kaptunk ki, de nem gondolom, hogy rosszul játszottunk volna, talán a ritmust még nem tudtuk felvenni teljesen a negyeddöntő utáni hosszabb pihenő miatt. Ami egyrészt nem baj, de az első meccsen kicsit meglátszott, pedig akkor is jól kezdtünk. Az egész elődöntőben szerintem hasonló volt a siker kulcsa, mint az első körben. Amikor jobb momentumaink voltak, akkor azon a hullámon sokáig tudtunk menni, akár a mérkőzés végéig. Ha az ellenfél visszajött a meccsbe, akkor rá tudtunk tenni egy lapáttal. Nagyon jól működött, hogy mély volt a csapatunk, nem csak egy emberen, vagy soron múlott az eredményességünk, hanem mindenki veszélyes volt, a kapusunk pedig nagyon jól védett. Mindenki tette a dolgát, ez volt a legfőbb kulcsa a továbbjutásunknak.

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A döntőben a Red Bull Salzburg vár a Fehérvárra. Ha a két csapat alapszakasz-mérlegét nézzük, akkor a bikák háromszor, míg az fehérvári ördögök csak egyszer nyertek. Az RBS a rájátszásban az alapszakasz első helye után még csak meccset sem veszített, a Znojmót és a Bécset is söpréssel búcsúztatta az osztrák gárda.

 

– Elkezdtük feltérképezni őket, jó struktúrában játszanak, játszottam ott a mostani edző keze alatt, jó szakember ő is, a játékosok taktikailag biztos fel lesznek készítve. Jól is védekeznek, nagyon jó csapatról beszélünk az esetükben – nyilatkozta Hári János, az AV19 csapatkapitánya.

 

– Salzburgnak nagyon jó négy sora van, folyamatosan letámadnak és nyomást gyakorolnak az ellenfelekre, sokat korcsolyáznak. Oda kell figyelnünk hátul, jól kell védekeznünk és akkor szerintem kontrákból meg lehet verni őket – tette hozzá Bartalis István. – Nem gondoltunk még bele igazából, hogy a döntő jön, örülünk, hogy itt vagyunk, de csak arra fókuszálunk, hogy minél messzebb jussunk. Ha mát itt vagyunk nyerni szeretnénk!
Egy biztos, a csütörtöki, fehérvári mérkőzésre elővételben minden jegy elkelt.

 

 

2022. április 5. 19:45 EC Red Bull Salzburg – Hydro Fehérvár AV19
2022. április 7. 19:45 Hydro Fehérvár AV19 – EC Red Bull Salzburg
2022. április 9. 17:30 EC Red Bull Salzburg – Hydro Fehérvár AV19
2022. április 11. 19:45 Hydro Fehérvár AV19 – EC Red Bull Salzburg
2022. április 13. (ha kell) 19:45 EC Red Bull Salzburg – Hydro Fehérvár AV19
2022. április 16. (ha kell) 18:30 Hydro Fehérvár AV19 – EC Red Bull Salzburg
2022. április 18. (ha kell) 19:45 EC Red Bull Salzburg – Hydro Fehérvár AV19

 

Fehérváron a válogatott - Négy felkészülési mérkőzést játszik itthon a ljubljanai világbajnokság előtt a magyar férfi jégkorong-válogatott. Április 14-én, csütörtökön Ukrajna lesz az ellenfél Miskolcon, majd 19-én Székesfehérváron Szlovénia következik. Három nappal később a Vasas Jégcentrumban ismét az ukrán  válogatottal találkozik Sean Simpson együttese, és végül 28-án Dél-Korea ellen zárja a felkészülést a nemzeti csapat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában