2024.03.08. 17:48
Feol Sportpodcast: Vendégünk Farkas Balázs, az FC Kassa sportigazgatója
Fotó: Horog László / FMH
Győrben született és kezdett futballozni, kisgyermekként rendkívül tehetségesnek számított, már tinédzserként szóhoz jutott az ETO FC élvonalbeli együttesében. Futballozott Sopronban, visszatért Győrbe, majd Újpesten töltött sikeres éveket. A lilákat erősítette, amikor bemutatkozott, összesen négyszer szerepelt a válogatottban. 2005-ben szerződtette a Videoton, hat szezonon át erősítette a piros-kékeket, végig meghatározója, csapatkapitánya volt a koronázóvárosiaknak. Bajnoki aranyérmesként távozott a Vasashoz. később játszott Kecskeméten és Mezőkövesden, pályafutását alacsonyabb osztályban. az Újbuda FC-ben fejezte be, 35 évesen. Az utánpótlásban dolgozott vezetőként, valamint a közelmúltig tévés szakkommentátorként is tevékenykedett. Felvidéken, Kassán vállalt munkát az utánpótlásban, három hónapja pedig a felnőtt együttes sportigazgatója lett.
Feol podcast
- Feol Podcast: Vendégünk Sükösd Tamás Sárbogárd polgármestere
- Feol Podcast – Vendégünk Schiffer Miklós, divat- és stílusszakértő, író
- Feol Podcast – Vendégünk Petrás Gábor, a Jót, Szívből Dunaújvárosért akciócsoport vezetője
- Feol podcast: Vendégünk Nyikos László Polgárdi város polgármestere
- Feol Sportpodcast – Vendégünk Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője