Martonvásárból a csodálatos Londonba

Tősgyökeres martonvásáriak?

– Erdélyiek vagyunk, marosvásárhelyiek vagyunk a párommal együtt, Kolozsváron végeztük el az egyetemet, majd felnőtt fejjel kerültünk Magyarországra. Nagyobbik lányunk még Pilisvörösváron született, azonban 1998-ban Martonvásárra költöztünk, így Anna már itt született és itt is nőtt fel, így ő tősgyökeres martonvásári, amire büszke is. Emellett székely származására is az. Sokszor járunk vissza, nem égettük fel magunk mögött az ottani életünket, és a nagyszülők, valamint az unokatestvérek is oda kötnek. Sok nyarat töltöttünk otthon Magyarországra költözésünk után.

Hogy indult a sportkarrier? Volt esetleg a családban más profi sportoló is?

– Futballoztam, jégkorongoztam és vívtam is, de nem azzal a céllal sportoltak nálunk a gyerekek, hogy felnőtt korban profivá váljanak és ezzel foglalkozzanak hivatásosan. A sport és a mozgás öröme volt a lényeg. Mivel lovasedzőként tevékenykedem így megvolt a módszertana annak, hogy egy kisgyereknek mi kell ahhoz, hogy megszeresse a sportot, így már három éves kortól gurítottuk a labdát, hogy a labdaérzék és a mozgáskoordináció fejlődni tudjon. Anna sokáig párhuzamosan kézilabdázott és focizott is, aztán végül amikor eljött a választás ideje a labdarúgás mellett döntött, úgy gondolom ezt nem bánta meg utólag. A végén már annyira engedékenyek voltak egyébként, hogy Udvaros Márta kézilabdaedző attól is eltekintett, hogy edzésre járjon, elég volt a mérkőzésekre mennie. Dolinka Zsolt pedig úgy érezte, hogy nagyon tehetségesen teniszezik Anna, de sajnos ezt a lehetőségek, az idő és az iskola korlátozta.

A nagyszerű pályafutáshoz fontos, hogy az alapokat jól helyezzék le, ez pedig úgy látszik sikerült is Martonvásárban.

– Patkós Csabánál kezdett futballozni itt, Martonvásáron. Mi szülők alapítottunk egy kis klubot Mustang SE néven azzal a céllal, hogy a gyermekeinknek biztosítsuk a lehetőséget arra, hogy edzeni tudjanak és versenyeztetni lehessen őket. Csaba bácsi volt az aki terelte őket az útjukon és akiknél az alapokat megtanulták. Nagy csoportos óvodás korától focizott itthon, hét éven keresztül, amíg a Ferencváros le nem igazolta. Ott aztán a korosztályos csapatok után már 15 évesen az NB I-ben játszhatott, 19 évesen pedig Svédországba igazolt az ottani bajnok BK Häckenhez.

A sportkarrier építése közben a tanulásra is maradt ideje a lányának?

– Természetesen igen, a tanulást sem hanyagolta el, sosem okozott neki ez gondot. Még akkor sem, amikor gimnazista korában elkezdődtek a korosztályos válogatottak. Sokszor Azerbajdzsántól kezdve Dániáig repültek meccsekre, napokat és heteket hiányzott, de minden évfolyamban ott volt a jók között, időben zárt. Szép érettségi eredményt ért el, az egyetemre is egyből felvették és most Pécsen tanul levelező tagozaton sportmenedzsment szakon. Mindig is alapkövetelmény volt ez nálunk, hogy a sport mellett a tanulás is fontos, hiszen az adja a stabilitást hosszútávon, az mindennek az alapja. Persze ezt nem volt egyszerű megoldani, de sikerült, ez erősebbé, ügyesebbé és keményebbé tette.