Magyar Kupát nyert idén

2024.10.21. 17:30

Olimpiára készül a székesfehérvári gokartos lány

Nem szokványos, hogy egy lány az autósport szerelmese lesz, majd gokartba ül és mindenkit legyőz. A székesfehérvári Benedek Anna nagyszerű éven van túl, Magyar Kupát nyert, most pedig Valenciába készül a Motorsport Olimpiára. A 16 esztendős lánnyal beszélgettünk az idei évről, a céljairól, valamint a spanyolországi megmérettetésről.

Szabó Róbert

Nem riad vissza a sebességtől Benedek Anna

Fotó: SpeedLight Photo Agency

Hogy választja egy lány a gokartozást? 

– Nálam ez úgy volt, hogy elmentünk ismerősökkel bérgokartozni, aztán ott megtetszett ez a sport. Elkezdtük keresni a lehetőségeket, hogy lehetne versenyezni és így indultam el a HCK és a Carting365 bajnokságban. Hamar jöttek a jó eredmények, dobogós helyezések, ami miatt mondták, hogy próbáljak ki egy versenygokartot. Onnantól kezdve pedig nincs megállás.

Ebben az évben milyen kategóriában indultál, milyen eredményeket sikerült elérned?

– Ez volt az első évem a senior kategóriában, amelyben összesen 11 versenyhétvégén álltam rajthoz. Ezek közül 6 volt az Országos Bajnokságban ahol az ötödik lettem, míg 5 a Magyar Kupában, amit végül sikerült megnyernem. A hazai OKN bajnokságban Szlovákiában próbáltam még szerencsét, ott országos harmadik lettem.

A héten a spanyolországi Valenciába utaztok, ahol a Motorsport Olimpián vesztek részt a magyar csapattal. Mit kell tudni erről a versenyről, milyen kategóriában indulsz?

– Nagyjából 900 versenyző lesz ott Valenciában, akik közel 30 kategóriában indulnak majd el, én a gokart szlalomban. A világ minden tájáról érkeznek egyébként, összesen 84 országból, hiszen a Nemzetközi Automobil Szövetség, azaz az FIA szervezi. Mi egy 11 fős csapattal indulunk, lesz köztünk olyan aki e-sportban áll rajthoz, de autó szlalomban is érdekeltek vagyunk például. Ez lesz egyébként az idei utolsó megmérettetésem.

Milyen célokkal vágtok neki a megmérettetésnek?

– Szeretnék minél jobb eredményt elérni. Két évvel ezelőtt a magyar csapat gokart szlalom kategóriában a hatodik helyen zárt, ennél örülnék ha sikerülne egy jobb pozíciót megcsípni.

Sikeres évet tudhat maga mögött a fiatal székesfehérvári lány
Fotó: SpeedLight Photo Agency

Említetted, hogy ez lesz az idei utolsó versenyed. Jöhet a jól megérdemelt pihenő? Hogy tervezel a jövő évre?

– Személyi edzés szokott lenni heti kétszer, télen pedig hétvégente szoktunk menni például Olaszországba vagy éppen Ausztriába gyakorolni különböző pályákra. Így készülünk a következő évre majd, ahol szeretnék majd elindulni a magyar bajnokságban is, valamint külföldön is szerencsét próbálnék, mert ott nagyobb a mezőny, jobban lehet versenyezni és az ellenfelek is keményebbek. Emellett lehetséges, hogy elmozdulunk a Suzuki Kupa vagy a túraautózás felé, szeretném kipróbálni, hogy milyenek ezek.

A sűrű programot és a sok gyakorlást hogy tudod összeegyeztetni az iskolával?

– Amikor a versenyek vannak akkor mindig viszem magammal a cuccaimat és próbálom bepótolni amit be tudok. Szerencsére jó tanuló vagyok, valamint az iskolámban, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban is partnerek abban, hogy minél jobban kiteljesedhessek a gokartozásban. Megértőek a tanárok és igazgató úr is, ha kell el szoktak engedni, szóval teljes mértékben támogatnak.

Van már elképzelésed, hogy mit szeretnél tanulni, ha elvégezted a gimnáziumot?

– Gyógyszerész szeretnék lenni mindenképp. A sportolás mellett is szeretnék tanulni, mert miután a sportolói pályafutás is kell valamilyen biztos pont az életben.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában