Hétvége

2009.10.11. 06:07

Tóth Vera: a közönség óriási erőt ad!

Tóth Vera, 2004 hangja Székesfehérváron is bizonyított. Az egykori megasztár Somlóval, Demjénnel, Charlie-val adott közös koncertet pár hete,a közönséget pedig elbűvölte karizmatikus hangjával, dalaival.

Bobory Balázs

Alig engedte le a színpadról a nagyérdemű Tóth Verát, aki egy hatalmas virágcsokorral a kezében végül csak felért az Alba Regia Sportcsarnok VIP-helyiségébe. Az énekesnő még itt sem pihenhetett, hiszen sok rajongó kért tőle aláírást, készítettett közös fotó. Vera közvetlenségével, bájával mindenkit lenyűgözött.

- Egészen elképesztő érzés, hogy ilyen művészekkel állhattam egy színpadra, felemelő érzés, hogy elfogadtak és énekelhettem velük - kezdte az énekes. - Köszönettel tartozom Tóth Andrásnak, a Senator Casino vezetőjének, aki ezt az estét megszervezte, hogy gondolt rám, és itt lehettem. Óriási élmény volt.

- Higgye el, nekünk is. Egyébként hisz abban, hogy egy mai fiatal úgy érvényesülhet a pályán, mint anno Demjén vagy éppen Charlie?

- Azt hiszem, rosszkor kerültünk a körforgásba, lehet, hogy nem ez a helyes kifejezés, de a mi generációnk pályafutása nem lehet olyan hiteles, mint az övék. Az ilyen estéken, koncerteken kapok egyfajta szakmai visszaigazolást, hogy értékes az munka, energia, amit ebbe a karrierbe fektetek. Már korábban is álltunk így négyen a színpadon, és ez akkor is erőt adott, hogy ne veszítsem a kedvem, ne szomorodjak el, bármi is történik velem ezen a pályán. Persze nem szabad elfelejtenem megemlíteni a közönséget, amelynek szeretete szintén erőt ad, és mindig új lendületet merítek belőle.

- A mai felgyorsult világban el tudja képzelni, hogy hasonló ikonok születnek a magyar könnyűzenében, mint mondjuk Demjén Ferenc?

- Mindig születnek tehetséges emberek, csak most nehezebb észrevenni, megtalálni őket. Somló, Charlie, Demjén hiába vált igazi egyéniséggé, sztárrá, mindvégig hús-vér emberek maradtak, akik maguk is a közönségből érkezőknek tartják magukat.

- A Megasztárt skatulyának éli meg?

- Egyáltalán nem, minden bizonnyal a verseny hatalmasat lendített a karrieremen, enélkül biztosan sokkal nehezebb lett volna. A Megasztárt követő időszak viszont iszonyatosan nehéz volt, úgy éreztem magam, mint aki a gimnázium után kikerült a nagybetűs életbe. A szakmát akkor lehet igazán megtanulni, ha már benne él az ember. Tanulságos volt az elmúlt 4-5 év, gyakran nem hittem el magamról, hogy jól énekelek, megfelelek az elvárásoknak, de szerencsére a közönség visszaigazolása pozitív, ez mindenképpen kárpótol a saját lelki vívódásaimért.

- Az élő zene ünnepe volt ez a székesfehérvári koncert, pedig az igényesség nem mindig kifizetődő.

- Sajnos megtalálták az egyszerű formáját a zenének, playback, cd-s kíséret, satöbbi... Ez is nagyon tanulságos, mind a közönség, mind az énekes számára. Egy-egy ilyen hakni alkalmával sok olyan helyre eljutunk, ahol nem lenne pénz, vagy technikai lehetőség egy egész zenekarral együtt fellépni. Azonban most látok némi reménysugarat, hiszen egyre több olyan felkérés érkezik, amely az élő zenére kíváncsi és zenekarral vár engem. Remélem, ez lesz a helyes út és egyre több ilyen koncertem lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!