Miklósa Erika harcol a közösségért, ahol él

- Arról szólnak a hírek, hogy sikeresen fejeződött be az előző esztendő.

- Így igaz, végre Magyarországon is egy egészen új előadásban, premieren énekelhettem Mozart Varázsfuvola című operájában az Éjkirálynő szerepét.

- Én még ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik Karl Böhm Varázsfuvola-értelmezésén, feldolgozásán szocializálódott.

- Bocsánat, ha közbeszólok, de én is!

- Akkor örülök, ha értjük egymást! Mekkora kihívás ez a szerep?

- Talán nem is a kihívás a lényeges, de nagyon nagy a nyomás. És a felelősség. Húsz éve éneklem a szerepet, szinte már a névjegyemmé vált. A nehézsége, hogy mindig ugyanazt a színvonalat kell hozni. Ezt csak az az ember tudja megvalósítani, aki valaha sportolt...

- Szavaiba kapaszkodom: nevét adta, hírnevével felvállalt egy közösséget Bakonykútiban. Ez mekkora felelősség, mekkora kihívás?

- Nagy bátorság, ez nem tagadható. Úgy gondoltam, érdemes ezt megtenni az ott élőkért. Aztán, ha nem szerénytelenség, akkor önmagamért is. Negyvenévesen ébredtem rá: egyik fő feladata lehet az életemnek, hogy összetartsak egy közösséget. Itt nem is a vezetés a fontos, lényegesebb ennél, hogy higgyünk önmagunkban. Merjenek, merjünk együtt álmodni.

-  Honnan ered ez a vezéri szellem?

- A szüleim elmondása szerint már óvodás koromban szervezkedtem az utcánkban. Magyarok, cigányok, vajdasági szerbek együtt éltünk. Mindenkit egy falkába gyűjtöttem, programokat találtam ki. Aztán eltelt sok-sok esztendő, de ráébredtem, muszáj ezt magamra vállalni.

- Miért muszáj? Annyi minden mást lehetne tenni az életben.

- Az embereknek szükségük van a közösségre. Mindig is úgy működtem, aki ki mert állni a nyilvánosság, a közösség elé. Én az a típus vagyok, aki vállalja a harcot.

- Ám egy, mint említettük, alig több mint száz lelkes településen ez nem egyszerű. Ott konkrétan kell fogalmazni, ott valamit mondani kell. Ez nagyon nagy felelősség.

- Nem én vagyok a polgármester, és nem is szeretnék az lenni. Én azt vállaltam, amit szerintem teljesíteni is tudok. Kultúra, hagyományőrzés, környezetvédelem. Csak azt, annyit, ami meg is valósítható. A cselekedetek a fontosak és nem a beszéd. Az egyesületünk igen aktív, mindig jön valaki új.
 

- Szép ez és tényleg irigylésre méltó. Mennyire lehet ezt folyamatosan, mindig megújulva tenni?

- Tizenhárom éve lakom Bakonykútiban, három esztendeje elnöklöm az egyesületet. Sok a betelepülő, őket össze kell hozni az őslakossággal. Aki a városból érkezik, azt meg kell tanítani arra, mit jelent faluhelyen élni. Milyen egy ilyen kisközösség. Én, amikor ideköltöztem, minden egyes házba bekopogtattam és bemutatkoztam. Tudom, ezt nem lehet mindenkitől elvárni, talán én az átlagosnál bátrabb típus vagyok. Régebben csak a kocsma volt a találkozási pont. Most már falunapot tartunk, pünkösdi királyt is választunk. Az újonnan érkező bemutatását, a közösségbe történő bevezetését magamra vállalom. Néha télen két-három napig is bezár bennünket a hó. Fogtuk magunkat, egyik házból a másikba mentünk: hol találunk még kaját?

- Világos, Miklósa Erika Bakonykútiban a kommunikátor. Mindenkivel megérti magát, mindenkit megértet mindenkivel, vagy békítőnek is kell lenni? Nem vagyunk egyformák.

- Természetesen akad, aki nem akar a közösségi programokban részt vállalni. Nem szabad ezt mindenkire ráerőszakolni. A lényeg: ami jólesik, azt kell tenni. Ismét hangsúlyoznám az elfogadás fontosságát. Nálunk ez elengedhetetlen, mert pici a közösség. Egy városban, egy lakótelepen abszolút nem érdekel senkit, mi történik a szomszéd lakásban, vagy hogy felmosta-e valaki a lépcsőházat. Minket viszont ugyanaz foglalkoztat: tiszta és ép legyen a környezetünk, közben őrizzük a hagyományainkat.

- Viszont ez a kis közösség környezetvédelmi ügyekben nagyon hangos tud lenni, ha akar. Most tettek egy kezdeményezést az alternatív energiák felhasználására, melyet felvállalt a térségben Várpalota, Isztimér, Iszkaszentgyörgy és Csór elöljárósága.

- Erősek az elhatározásaink. Az egyesületben többen világlátott emberek vagyunk, sokat utaztunk. Tapasztaltuk, hogyan működnek a dolgok.
 
- Most hallottam az egyesületük alelnökétől: ön a kovász a kenyérben. Vállalja?

- Amikor megakad egy kezdeményezés, akkor mindent meg kell próbálni, hogy továbblépjünk. Telefonálni kell, kapcsolatot fenntartani, és a hitet adni a társaságnak.

- A bakonykútihoz hasonló egyesület Fejér megyében is található, ha úgy tetszik, több tucat. Mindenki teszi a dolgát. Viszont érdekelne, hogy látja: mekkora az önök respektje, elismertsége?

- Elnézést, tudom, nem szerencsés kijelentés, de fontos itt a személyes művészi hitelem. Nem véletlenül lettem én az egyesület elnöke, adom az arcomat, adom a nevemet, a kapcsolataimat.

- Milánóban vagy Londonban, ahol utoljára énekelt, ismerik már a Fejér megyei Bakonykúti nevét?

- Természetesen. Sőt, New Yorkban, a Metropolitan Opera évkönyvében is úgy szerepelek, hogy jelenleg Bakonykútiban lakom.