A csákvári hagyományokat két kezével őrzi Győri Ilona

A nemrég újabb „ráncfelvarráson” átesett Fazekasházban nyár eleje óta ismét Győri Ilona dolgozik.

A budapesti születésű, de Tatán felnövő, ma lovasberényi lakhellyel rendelkező fazekasmester 1981–1992 között már vezette a Fazekasházat. Idén nyár elején nagy örömmel tért vissza Csákvárra, hiszen ahogy ő fogalmazott, a csákvári fazekasság szerelmese nagyon régóta. Ezért is vállalta annak idején, hogy a házban, amelyet Horváth István fazekasmester hagyott a településre 1975-ben, továbbvigye részben Pista bácsi, részben pedig a csákvári fazekasság szellemiségét, hagyományait.

„Az alatt a 11 év alatt, amelyet annak idején itt töltöttem, vezettem szakköröket, voltak fazekas tanulóim és annak érdekében, hogy a csákvári fazekas formák és színek ismertek maradjanak, látogatócsoportokat is fogadtam a házban. Mindezt szeretném most visszahozni”, fogalmazza meg Győri Ilona, miért is vállalt ismét feladatot Csákváron, miközben a régi, alacsony plafonú fazekasház pitvarában – ma kiállító- és eladóterében – helyet foglalunk. Kihalófélben van a fazekasság?, teszem fel a következő kérdést, miután elhelyezkedek egy széken és az apró, panaszosan nyávogó macskakölköt az ölembe veszem.

„Szerintem igen, bár erre pontos adatokat nem tudok mondani. Azt viszont látom, érzékelem, hogy az alapanyagokat már alig lehet itthon beszerezni, illetve a maradék honi kereskedők is arra panaszkodnak, egyre kevesebb vásárlójuk van. Volt egy időszak, amikor alig lehetett értékesíteni a magyar kerámiát, főleg, amikor beáramlottak az országba az olcsó távol-keleti termékek. Az utóbbi években azonban szerencsére ismét kezd nőni az érdeklődés a régi, hagyományos formák iránt, újra divatba jönnek a hazai fazekastermékek”, meséli Ilona, akivel meg is beszéljük, egyre több helyen van ismét lehetőség arra, hogy szebbnél szebb, akár mindennap használható tányérok­hoz, főző- és sütőedényekhez, netán a lakás egyéb helyiségeibe helyezhető dísztárgyakhoz jusson az ember. A gasztroforradalom, amely a gasztronómiai kultúránk megújítását célozza, visszahozta a köztudatba nagyanyáink cserép­edényeit is, hiszen az azokban főtt ételeknek egészen más az ízük.

Persze újra kell tanulnunk főzni bennük és azt is tudni kell, hogyan használhatók.

Ha már az edényeknél tartunk, jegyezzük meg, Csákváron az agyagművesség több ágra oszlott, amelyeket szigorúan megkülönböztettek egymástól. A szó szoros értelmében fazekasnak csak azt nevezték, aki tűzálló földből dolgozott és sütő-főző edényeket készített. Ezek praktikusságuk és minőségük révén nagy hírnevet szereztek a csákvári mestereknek. A tálasok a tál, a tányér, a köcsög, a bögre, a kancsó mesterei voltak. Annak érdekében, hogy megőrizzék a csákvári formákat és színeket, Győri Ilona ismét tart szakkört a fazekasházban, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a korongozással, a kézzel készítéssel és a festéssel. Emellett egy-egy alkalmas „workshopokat” is tervez – éppen most, november elején az elsőt –, hogy az érdeklődő felnőttek is bevezetést kaphassanak az alapokba.

„Az agyaghoz csak finoman, szívvel-lélekkel lehet nyúlni. Több mint négy évtizede készítek kerámiákat, de ma is mindig szeretettel dolgozom. Másként nem lehet. És amikor beteszem a kemencébe, hogy kiégessem a tárgyakat, még most is alig várom, hogy másnap kivegyem őket és megnézzem, milyenek lettek”, mondja Ilona, majd a polcokra mutat: egyiken saját munkái, másikon klasszikus csákvári fazekastermékek sorakoznak: sárga-zöld köcsögök, sárga, barna, zöld és kék csíkozású fazekak, totyapoharak, csúcsosbögrék, névre szóló, borverssel megírt boroskorsók, csali- és miskakancsók és persze tarkedlisütők. „Amikor 1981-ben először beléptem ebbe a házba és beszívtam az itteni levegőt, tudtam, nekem itt a helyem, itt kell dolgoznom. Nem tudom és nem is akarom megfogalmazni, miért szerettem bele a csákvári fazekastermékekbe, de bárhol is éltem és dolgoztam az elmúlt évtizedekben, a csákvári hagyományokat mindig őriztem, terjesztettem”, vallotta a beszélgetés végén a fazekasmester.