innen irányították volna a várost

2018.07.14. 20:00

Bunker a város szélén – Székesfehérvár egy nukleáris támadás esetén

Móri út 37. A városból kifelé haladók a fecskeparti panelok előtt jobbra, a parkoló mögött egy apró, de takaros családi házat láthatnak. Egy házikót, egyszerű kerítéssel – amely fölött látszólag megállt az idő.

Sági Zoltán

A bunker légszűrő rendszere

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

A 2010-es évek elejéig még némi gyanúra adhatott volna okot a házikó mögött, a telek hátsó felében, a lombok közül kimagasló URH-antenna. Mára azonban azt is elbontották. Maradt a szemet pihentető, dús lombú, bokros-fás növényzet látványa a kert hátsó felében, ami azonban nem szabad, hogy bárkit is romantikus gondolatokra csábítson: ez ugyanis álca. A növényfal mögé belépve tárul fel a keskeny, jól védhető, kibetonozott ösvény: a bunkerbe vezető kapu.

Városi vezetési pont

Lapunkat, és ezzel együtt olvasóinkat alvilági terepbejárásunkon, ha nem is Vergilius, de Nagy Lajos tűzoltó alezredes, polgári védelmi főfelügyelő kalauzolta.

Nagy Lajos tűzoltó alezredes, polgári védelmi főfelügyelő
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

A terület az építés idején még a városszélre esett, csak a temető volt meg mellette már akkor is. Az épület városi vezetési pontnak épült. A hidegháborús időszakban, az 1960-as években az ország jelentős városaiban és közigazgatási központjaiban, gazdasági csomópontjaiban, amelyek az akkori védelmi doktrína szerint nukleáris támadással veszélyeztetettek voltak, mindenütt ilyen vezetési pontokat építettek ki. Korabeli mércével mérve a beléptetési feltételek igen szigorúak voltak: csak nyílt paranccsal, vagy egyéb speciális engedéllyel lehetett bejutni. A földfelszíni épületrészeket raktározásra használták, bennük híradós szobát is kialakítottak, míg az utcáról látható ház gondnoki lakásként funkcionált.

A föld alatti beépített terület nagyjából 240 négyzetméter alapterületű, amelyből az utca felől, a fásításnak köszönhetően semmit sem lehetett érzékelni. Az évek során az extra biztonsági berendezéseket és az antennákat leszerelték, a bunker fölötti fákkal és bokrokkal borított dombon azonban a sűrű rejtekében máig megbújik a három egykori vészkijárat és a levegőztető rendszer kürtője.

 

Gáztömör ajtók

A bunkert nukleáris csapás elviselésére tervezték, így központi jelentőségű volt, hogy a külvilágtól elzárva is a lehető leghosszabb ideig üzemképes maradjon. Ehhez energiát kellett raktározni odalent, ami a 60-as évek nyelvén gázolajtartályokat és akkumulátorokat jelentett. Rögtön a bunker bejáratánál balra, a falon ezért egy gázolajcsap kapott helyet, amelyet kinyitva a föld alatti tartályok a lehető legrövidebb idő alatt feltölthetőek voltak. A tekintélyes vasajtót, amelyen át a bunker előterébe léphet a látogató, nem csupán extrém mechanikai hatások elviselésére tervezték, hanem gáztömörnek is – amit köznapi nyelven légmentesnek mondhatnánk. Erre a benti túlnyomás biztosítása érdekében volt szükség. A minimális túlnyomás volt ugyanis a garancia arra, hogy ha valahol netán rés keletkezik: a levegő a bunkerből kifelé áramoljon, ne befelé – elejét véve így a mérgező gázok bejutásának.

A parancsnoki szobában az egykori használati tárgyak ma is érintetlenül ott pihennek
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

A bejárat környéki zsiliprendszer persze több gáztömör, azaz gáz- és robbanásbiztos ajtó egymásutánját jelenti – két mérőponttal és egy zuhanyzóval. Képzeljük el: sugárvédelmi ruházatban külső járőrözésből tér vissza épp a felderítő, akit a fogadók mérőműszerrel várnak. Ha az értékei rendben vannak, beléphet az utolsó gáztömör ajtón a bunker belső terébe. Ha azonban a mérés sugárszennyezést mutat, balra át kell haladnia a zuhanyzón. Ott a szennyezett ruházatát egy speciális tárolóba helyezi, majd lezuhanyozik, átöltözik és továbbhalad a második mérőponthoz.

Ha minden rendben, beléphet, ha nem: vissza a zuhanyzóba. Szerencsére a valóságban a beléptető zsilipnél soha senkinek sem kellett balra fordulnia. A bunker áramellátása háromszintű volt. Egyrészt csatlakozott a városi hálózatra, amelyről vész esetén leválasztva a szintén 220 voltot biztosító aggregátorra lehetett volna átállni. Ha elfogyott volna a gázolaj is, az utolsó tartalék a 24 voltos akkumulátoros rendszer lett volna, amelyhez külön lámpa- és vezetékrendszert is kiépítettek a bunker mennyezetén. A feszültségábrázolás filmekből ismert képe, ahogyan az izzó a plafonon pislákolva kialszik, és azzal párhuzamosan, zümmögve és haloványabban, a vészrendszer lép működésbe.

A bunker légszűrő rendszere
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

Ma is pöccre indul

Látogatásunkkor azonban a 220-as izzók vidáman ontották a fényt, katasztrófavédő vezetőnk, Nagy Lajos pedig egy rövid folyosószakaszon jobbra fordulva a bunker szívébe, a kiértékelő szobába vezetett minket. Ebből a föld alatti világban tágasnak mondható helyiségből irányították volna Székesfehérvárt – mármint azt, ami a különleges esemény után megmaradt volna belőle – a város lemenekített vezetői, akik között a protokoll szerint helyet kapott volna minden olyan szakterület, amelyre az esetleges védekezésben valamilyen feladat hárult volna. Vezetőjük annak idején a tanácselnök (a mai polgármester) lett volna.

A kiértékelő szobába belépve a jobb oldal falfelületet teljes egészébe elfoglalja egy hatalmas várostérkép, amely a térképgyűjtők álma, de egyúttal becses műemlék is: ugyanis egyedileg, kézzel és pauszra rajzolta az egykori térképész. A közel 5 négyzetméteres ritkaságnak azonban a föld alatti nyirkos levegő láthatóan nem tesz jót. A bunkerban 2011 óta, immár 7 éve nincs fűtés, így a szinte érintetlenül otthagyott berendezési és használati tárgyak, ipari műemléknek számító gépészeti elemek, bútorok és egyéb relikviák – beavatkozás híján – lassan elenyésznek. A helyiségben egyébként jelenleg a térképen kívül csupán körberendezett székek és asztalok találhatók, amelyeket, a padlóhoz hasonlóan, nyálkás nyirkosság borít.

A kiértékelő szobából nyílik egyik irányba a titkos ügykezelés számára kialakított kis kuckó, a másikba pedig a parancsnoki szoba, ahol egy priccs, egy íróasztal és néhány telefonkészülék található, illetve régi nyílt parancsok és jegyzőkönyvek. A bunkerban található három vészkijárat egyike is a parancsnoki szobából vezet a gáztömör vasajtóval lezárt kürtőn keresztül a külvilágba. Az íróasztal melletti állványon ősrégi Orion erősítő, mellette szénmikrofon – Nagy Lajos odalépett, bekapcsolta, mire felbúgtak a bunker hangfalai. A rendszer még most is pöccre indul.

Az összességében 25-30 főre tervezett bunkerben csak egyharmadnyira tervezték a fekvőhelyek számát: a bentlakók 3 műszakban aludtak volna. Takarékoskodni kellett a hellyel, de általában mindennel: a villannyal, az élelemmel és a vízzel is – mint egy tengeralattjárón. Vagy mint újabban a Föld nevű bolygón is. Kár volna veszni hagyni a múltnak ezt a kis darabkáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!