2012.05.21. 13:21
Konfliktus a hentessel, romlott hús miatt - oktatófilm a fogyasztókért
Székesfehérvár - A helyes fogyasztói döntésben, az érdekérvényesítésben segíthet az az oktatófilm, amelyet főleg fiatalok számára készítettek.
Ha azt akarja, hogy Ádám hozzávágja a romlott húst Kristófhoz, a henteshez, nyomja meg a "B" gombot, ha azt akarja, hogy kiabáljon vele, nyomja meg a "C"-gombot!
Most nem egy számítógépes szerepjáték szövegéből idéztünk, hanem abból az interaktív filmből, amelyet a SZITI Szociális Egyesület és a Fehérvári Civil Központban működő fogyasztóvédelmi információs és oktatópont készített, kifejezetten a fiatalok számára. Aki megnézi a filmet, annak egymás után is többször döntenie kell, miként oldaná meg önmaga a romlott hús miatti konfliktust a hentessel. S miközben dönt, végül megtanulja, mi a célravezető eljárás érdekeink érvényesítése érdekében.
Mint ugyanis Rózsás Ildikó programvezető és Németh László fogyasztóvédelmi szakértő elmondta, a maga nemében egyedülálló kisfilm, amely ide kattintva található meg, merőben új módon oktatja a fiatalokat az alapvető fogyasztóvédelmi ismeretekre. A fiatalok - mint Róth Péter alpolgármester fogalmazott - más kárán tanulhatnak és más jó példáját követhetik az interaktív film segítségével.
A tervek között szerepel még műszaki cikkek vásárlásával, vagy éppen a netes kereskedelemmel, rendeléssel kapcsolatos oktatófilmerk készítése is.