2012.07.28. 16:22
Lovak és lóerők a Szabolcs Napokon
Pusztaszabolcs - Ötéves kisgyerek is motorozott szombaton délelőtt a 14. Szabolcs Napokon a településen.
A motoros találkozó volt ugyanis az egyik leglátványosabb és leghangosabb programja a rendezvénynek szombaton, melyre, mint kiderült, kicsik és idősek egyaránt kíváncsiak voltak. A régmúlt idők járgányai mellett felvonultak a mai kor gyorsulási motorjai és a hétköznapok mopedjei is, a felvonulás után pedig aki akarta, vezetéstechnikai tréningen, oktatáson vehetett részt, esetleg ha elég erősnek érezte már magát a megpróbáltatáshoz, akár az erős ember bemutatóra is jelentkezhetett. A gyerekeknek közben haditechnikai eszközök makettjeiből nyílt kiállítás.
A Szabolcs Napok vasárnap is folytatódik, lesz foci, lovas nap, népi játékok fesztiválja és persze kirakodóvásár is.