2013.04.18. 16:37
Lőttek a börtönnek
Székesfehérvár - A Palotavárosban, nem messze egy sörözőtől április 16-án, fényes nappal, fél egy körül a gázpisztolyával egyszer a levegőbe lőtt. Lett is riadalom a környéken. Ma felmentették.
Mármint a felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének vádja alól. Mert szabálysértésben vétkesnek találta az 1992-ben született E. Patrik Balázst a Székesfehérvári Járásbíróság. Megyeri Mária bíró ezért három nap elzárásra ítélte, amit azonban az őrizetben letöltött. A dátumokból a laikus is láthatja, hogy gyorsan, úgynevezett bíróság elé állítással lefolytatták az eljárást. A tényállás egyszerű, a férfit azonnal őrizetbe vették, beismerte a tettét, a pisztoly megkerült, bonyolult bizonyításra nem volt szükség. A fehérvári járási ügyészség bíróság elé vitte az ügyet...
Az ügyész végrehajtandó szabadságvesztést kért E. Patrik Balázsnak, mellékbüntetésként pedig közügyektől eltiltást, emellett indítványozta, hogy ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani. A férfi ugyanis büntetett előéletű, sőt, az ügyész megfogalmazása szerint különös visszaeső, akit korábban is zömmel garázda jellegű cselekményekért marasztaltak el. Mostani tettét ráadásul a feltételes szabadság hatálya alatt követte el.
A vádlott beismerte, és mint a végén mondta, megbánta tettét. Magánéleti gondokat említett: összeveszett édesanyjával, el is ment otthonról, napokig barátjánál aludt. Aztán fogta a bizonytalanul eredetű, engedély nélkül tartott gázpisztolyt, és céltalanul bóklászni kezdett. Megpattant benne valami, és a levegőbe lőtt - arra nem figyelt, hogy vannak-e emberek a környéken. Utána elszaladt, a pisztolyt eldobta.
Az ügyvéd ismeri a férfi előéletét.Elmondta, hogy ezt megelőzően utolsó tettét 2011-ben követte el. Feltette a kérdést, hogy szükség van-e a legsúlyosabb szankcióra, nem elég-e a közérdekű munka.
A bíró felmentette a felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének vádja alól E. Patrik Balázst. A garázdaság törvényi tényállási eleme ugyanis a személy vagy dolog elleni erőszak. A levegő pedig e pillanatban nem tekinthető dolognak. A kirívóan közösségellenes magatartás és a gázpisztoly engedély nélküli tartásának szabálysértései miatt azonban büntette...
A határozat nem jogerős, az ügyész fellebbezett. Másodfokon a Székesfehérvári Törvényszék dönt majd.