Hírek

2016.11.21. 16:40

Sárszentmihályról utazik Budapestre az ország karácsonyfája

Egy sárszentmihályi családi ház kertjéből kerül Budapestre az ország leendő karácsonyfája. A fa gazdája úgy tudja, még sosem állt ezüstfenyő a Kossuth téren.

Buthy Lilla

A hír lassan, de már terjed: többen is azt találgatják a településen, vajon a három közül melyik óriási fenyőfát vágják ki pénteken a családi ház udvaráról? A középső, 24 méter magas, 36 éves ezüstfenyő a válasz, mely nagy ürességet hagy majd maga után. Ahogy a könnyek mutatják, nem csak térben, a szívekben is.

– A fa egyidős a lányommal – kezdi   Zsédely Istvánné Erzsike, ezzel pedig könny szökik a szemébe, zsebkendőért nyúl, majd tovább mesél: – Akkor készült el a ház, már az udvar kialakításán dolgoztunk. Ezt a fát százötven forintért vásároltam annak idején, születésnapi ajándéknak: ilyen picike volt – mutatja az arányokat, kezével kis, formás gömböt formálva. – Sosem gondoltam, hogy ekkorára nő majd – teszi hozzá Erzsike, aki már nyolc éve eltervezte a fa további sorsát.

Pedig ebben a harminchatban volt olyan év is, amikor hernyók ették meg a fa közepét, ahogy Erzsike meséli, de aztán egy fiatalember tanácsát követve szerencsére megmenekült.

Fotó: Koppán Viktor

– Már nyolc éve gondolkodom azon, mi legyen a fával. Mindenhova árnyékot vet, és már veszélyes is, amikor szélsőséges időjárási körülmények uralkodnak. A gyökere sem lefele megy már – mondja a kedves, nyugdíjas asszony, akinek természetesen nagy vágya, hogy az Országház előtt is megnézhesse a karácsonyi ruháját magára öltő sűrű lombú, óriás ezüstfenyőjét, ami még új világítást is kap.

– Tavaly láttam a tévében azokat az embereket, akik felajánlották a fájukat. Úgy gondoltam, ha nekik sikerült, nekem is fog. Nemrég telefonon hívtak fel, hogy a mi fánkat választották – meséli.

– Hozzánk nőtt. Nehéz lesz elengedni, hiányozni fog. De hadd gyönyörködjön benne más is! – magyarázza szemét törölgetve Erzsike néni, aki két gyermekével él együtt. Ők is siratják a fát, ami velük együtt nőtt fel.

Pénteken reggel érkeznek a házhoz hivatásos tűzoltók, ez lesz a búcsú pillanata is. Miután kivágták a fát, katonai tréleren viszik majd a fővárosba, rendőri biztosítás mellett, hogy aztán új helyén, a parlament előtt ünnepi díszbe öltöztethessék az első adventi hétvégére. Mert Erzsike ilyen sorsot álmodott neki. Mint fogalmaz, a látványba, hogy összevágják tűzifának, megszakadt volna a szíve.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!