Asszonyhalál 1956. november 4-én - Akkor éjjel mindenki félt

Bodoki meggyilkolását – a rendőr csak két nappal élte túl a 46. születésnapját – 1956. november 4-én végignézte az akkor maroshegyi gyerek Toplak László, aki ennyi idő elteltével döntött úgy, hogy megosztja az emlékeit. Akadt, aki tudni vélte, hogy évtizedekig azt terjesztették a Kádár-rendszerben, hogy forradalmárok lőtték le a rendőrt: ez természetesen nem volt igaz.  

Minap egy másik székesfehérvári olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy ő is hasonló emlékeket őriz egy aznap történt esetről. A rendszerváltás utáni években megjelent egyik helytörténeti feldolgozás a sok haláleset sorában említ két nőt, akiket szovjet járőr lőtt le a Felsővárosban, mi ezt is idéztük írásunkban, azonban Kovács Józsefné egy fontos részletet másként ismer.  

– Mi 1967-ben költöztünk el a Havranek utcából, a 13-as szám alatti házból. Az utca abban az időben még az Úttörő elnevezést viselte. Akkor még látni lehetett a lövések nyomát az ajtónkon, erre határozottan emlékszem – mondta az asszony, aki körülbelül húsz évig a hadkiegészítő parancsnokságon dolgozott.  

Az Úttörő utca egyébként az 1990-ban alakult Havranek József Tűzvédelmi Alapítvány kezdeményezésére vette fel ismét Székesfehérvár első tűzoltó főparancsnokának a nevét. De hallgassuk tovább Kovácsnét.  

– A nővérem mindig azt mesélte, hogy az utca elejéhez érve kezdtek el lövöldözni a szovjetek, és a sorozatok végig szántották a házakat. Én még csak két éves voltam akkor, de arra az éjszakára emlékszem, mert mindenki nagyon félt, apám sem volt kivétel. Két nő, anya és lánya a munkából jöttek arrafelé, és beszélgetni kezdtek az ablakból kihajoló anyámmal, amikor eldördültek a lövések. Az asszony, az édesanya három lövést kapott, a leánya ötöt, de érdekes módon mégis a lány maradt életben. Anyám rohant el segítséget hívni. Tehát nem két áldozatot követelt ott a végzet, csak egyet. Még annyi rémlik az emlékeim közül, hogy az áldozat kislányára mi, azaz édesanyám vigyázott, azért jöhettek hozzánk akkor.  

Kovács Józsefné azt mondja, a történteket nem látta leírva soha, azután mástól sem hallotta, csak édesanyja elbeszéléséből ismeri a tragédia részleteit.  

– Arra emlékszem még, hogy szalmazsákon feküdtem. A nővérem hat éves volt akkor, a szobaajtó előtt állt, és amikor lőttek, hála Istennek nem találták el sem őt, sem az anyukámat. Mi ezt éltük át.   

Polgár Péter Antal „S falvak csöndjén dühök remegnek” című könyvében azt írta, hogy a tiszti klub előtt a szovjetek négy katonát veszítettek, közülük kettő később belehalt a sebeibe, de egyéb szovjet veszteség Fehérváron nem volt. Azonban ez indokolhatta, miért lehetett a szovjet katona olyan idegállapotban, hogy ártatlanokra nyitott tüzet nem messze a tiszti klubtól, az Úttörő utca elején. Kovács Józsefné megemlíti még, azt beszélték sokáig, a katonát később kivégezték az értelmetlen gyilkosság miatt. Az ilyesmi bőven belefért az akkori szovjet katonai eljárásrendbe, de ellentmond annak, amilyen szellemben a Vörös Hadsereg azokban a napokban letiporta a forradalmat. Nem valószínű, hogy civilek lelövéséért megbüntették saját katonájukat.  

Ki lehetett az áldozat a Havranek utcában? Sajnos Kovács Józsefné nem emlékszik a nevére. A bazilika falán lévő 1956-os emléktáblán három női név olvasható: Bernáth Katalin, Csányi Éva és Fülöp Józsefné. Átnéztem a rendelkezésemre álló listát, amelyen elvileg az összes magyarországi 1956-os áldozat neve fel van sorolva a legfontosabb adatokkal, ott is ezt a három személyt azonosítottam.   

Az akkoriban Abán élő Bernáth Katalin könyvelő két nappal a 21 születésnapja előtt lett a székesfehérvári szovjet sortűz áldozata 1956. október 24-én. Csakúgy, mint a 22 éves Csányi Éva betanított munkás, fehérvári lakos. A 47 éves Fülöp Józsefné takarítónő halálának napja azonban november 4, az asszony az Ybl utcában lakott. A halotti bizonyítvány „szovjet támadás” során „csipőlövés következtében elvérzést” említ, de a halál beálltának helyszíne a halotti értesítő szerint nem a Havranek utca, hanem a lakás az Ybl utcában.   

Talán ismét lesz, aki ennél is többre emlékszik, és egy újabb szomorú építőkocka kerülhet 1956 székesfehérvári áldozatainak képzeletbeli emlékművébe.