Csak várunk és várunk

Örülünk, hogy alig 1-2-en várunk a ránk kiszabott ajtó előtt. Igaz, már vagy háromnegyed órája lélek se ki se be. De örülünk, hisz időpontunk van! Bár az is elmúlt vagy egy órája már..... Már nem bírjuk, elmegyünk az előtérbe leülni. Emberek jönnek-mennek, egy idő után már csak fehér-tarka folyónak látjuk. De az a fránya ajtó csak nem nyílik ki. Hangfoszlányok innen-onnan: ,,Majd 1 órakor!" ,,Operál" ,,Nekem semmit sem mondtak". Nem bírjuk, kopogunk! És láss csodát! Az ajtó kinyílik! Nem túl kedves asszisztens kukkant ki. Arcán döbbenet, mi a fenét akarnak itt az emberek? Majd leteremti a várakozókat: ,, Üljenek le az előtérben! Itt egyébként sem lehet várakozni!" Hm..../ Elfelejtették kiírni/ Leteremtett kisgyerekként vonul a betegcsapat el. Mint húsok a húspiacon. ,,11, negyed 12 körül érkezik a doktor úr. Operál" Kitartás! Már csak fél óra! Felragyog a nap! Az orvos megjön!...idővel.... / Rendelés reggel 8-tól....../ Másodiknak megyünk be fél 12-kor. A rendelő közepén szék. A beteget kis túlzással - ,,oda ül !"- felszólítással leültetik. ,,Félek" .próbálja a feszültséget oldani a fiatalember. Az orvos morcosan vág egy grimaszt. Katonásan osztja utasításait. Cipőt, zoknit levesz, mi a panasz, felfekszik, nem beszél, nem vesz levegőt, nem érzi magát embernek, nem létezik.... Kifelé irigykedve néztük a fogadott orvosukkal jövő-menő betegeket. És reméljük, soha többé nem lesz ilyen élményben részünk az általános sebészeten.