Közös terv szükséges

2 órája

Orbán Viktor: az európai versenyképesség súlyosan hanyatlik

Az európai versenyképesség súlyos hanyatláson megy keresztül; ha bizonyos döntéseket nem hozunk meg, az EU versenyképessége az Egyesült Államokkal és Kínával szemben megállíthatatlanul visszaesik – közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután Luc Frieden luxemburgi kormányfővel tárgyalt. A találkozón részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

MW

A Karmelita kolostorban fogadták Luc Frieden luxemburgi miniszterelnököt

Forrás: Facebook /Szijjártó Péter

A magyar miniszterelnök elmondta, Luc Friedennel áttekintették az EU helyzetét, egyetértve a Draghi-jelentés diagnózisával, amely szerint az európai versenyképesség súlyosan hanyatlik.

Orbán Viktor bemutatta a magyar uniós elnökség által kidolgozott versenyképességi paktum tervét, amelyet novemberben az összes uniós országgal szeretne megvitatni és elfogadtatni.

A két kormányfő között egyetértés mutatkozott az EU nyugat-balkáni bővítésének szükségessége kapcsán is – közölte a magyar miniszterelnök, hozzátéve, luxemburgi kollégája osztotta véleményét egy közös uniós Afrika-terv kidolgozásának szükségessége ügyében is.

„Egy régóta fennálló, a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés jellemzi országaink kapcsolatát, ami most a magyar EU-s elnökségünk alatt még szorosabbá válhat” – írja posztjában Szijjártó Péter.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában