Különleges esemény

3 órája

Mintegy tízezren vettek részt a sérült gyermekek napján (videó)

Megható pillanatok és közösségi élmények gazdagították a napot, ahol minden gyermek különleges figyelmet kapott – írta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója csütörtökön a Facebook-oldalán.

MW

A Fővárosi Állat- és Növénykert adott otthont az eseménynek

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook-oldala

A keddi rendezvényről szólva kiemelte, 

az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a sérült gyermekek támogatásának fontosságára, és erősítse a társadalmi összefogást a támogatásuk érdekében.

A kormány is kiemelten támogatta a rendezvényt – olvasható a bejegyzésben.

Nyitrai Zsolt a feltöltött videóban arról beszélt, hogy 

a rendezvény jó példája a nemes cél érdekében történő sikeres együttműködésnek önkormányzati intézmények, civil szervezetek, gazdasági társaságok, illetve a kormány között.

Az idén is a Volánbusz és a MÁV vitte a rendezvényre térítésmentesen a gyerekeket az ország minden részéről – mondta.

Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára emlékeztetett, a kormány szeptember elsejétől hozta létre a fogyatékosságügyi államtitkárságot. Ez azt bizonyítja, hogy fontosnak tartja ezt a kérdést, a fogyatékossággal, Magyarországon élő 800 ezer ember helyzetének javítását is.

A fogyatékossággal élők is tanulni szeretnének, dolgozni akarnak, teljes jogú tagjai szeretnének lenni a társadalomnak – közölte.

Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének (ÉFOÉSZ) elnöke azt mondta: 43 éve a szervezet egyik küldetése a sérült gyermekek napja.

Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke kiemelte: a rendezvény azért fontos szervezetüknek, mert meg tudják mutatni a társadalomnak, hogy fontos kérdésekben tudják tolmácsolni kéréseiket a döntéshozóknak. Ilyen a választójog és a támogatott döntéshozatal – mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában