2013.04.11. 15:10
A Kőrösi út és az aszfalt
Május környékén elkezdődhet a Kőrösi utca nyugati oldalának belterületbe vonása Székesfehérváron.
Az aszfaltút azonban jelenleg nem reális lehetőség. Minderről Szigli István feketehegy-szárazréti képviselő beszélt a Kőrösi és a Rába utca sarkán, miután a környékről több reklamálás is érkezett, hogy a Kőrösi utca déli fele miért nem kap aszfaltot. Mint a képviselő elmondta, az elmúlt években az önkormányzat 250 millió forintot költött az utca közművesítésére.
Fotó: Nagy Norbert
Az utca északi fele, ahol viszonylag többen élnek, korábban aszfaltos burkolatot is kapott, a déli részen, ahol mindössze tizenkét család lakik, egyelőre nem realitás az aszfaltos út, amelynek költsége kétszázmillió forintot is elérhetne. Ugyanakkor jelentette be a képviselő május környékén megkezdődik a Kőrösi utca nyugati oldalának belterületbe vonása, amihez a város elkészíti a szabályozási tervet.
Ha megtörténik a telkek belterületbe vonása, akkor lehetőség nyílik arra is, hogy több építési telket alakítsanak ki itt a tulajdonosok. Ez esetben, amikor már nagyságrendileg több ember lakik majd itt, komolyabban felvethető az útépítés kérésének jogossága.