Székesfehérvár

2014.10.08. 16:30

Devizás igazságok

Bálint Zoltán, a Haza Nem Eladó Mozgalom megyei ügyvivője szerint társadalmi nyomás kell ahhoz, hogy igazságosan bánjanak a devizaadósokkal.

Tihanyi Tamás

Négyszáz adós gyűlt össze minap Gyulán Kásler Árpádnak, a Haza Nem Eladó Mozgalom elnökének felhívására. Csatlakoztak a Fővárosi Főügyészségre gazdasági csalás miatt benyújtandó büntető feljelentéshez és a hágai Nemzetközi Bíróságra a devizahitelezés okán benyújtott korábbi feljelentéshez. Nyílt levélben kérték egy nemzetközi bizottság felállítását.

- Bizonyítékaink vannak rá, hogy a hatályos törvények betartása esetén sokkal több járna vissza az adósoknak, mint amit most törvénybe foglaltak, nem is beszélve a kártérítésekről - mondta Bálint Zoltán. - Az ügyészségeken és az adósokon a sor, hogy meglegyen a kellő társadalmi nyomás az igazság kimondására. Az interneten bárki olvashatja beadványainkat, mérlegelheti, igazunk van-e. Azért ott, mert a média nagy része hallgat rólunk. Sokan azt sem tudják, hogy Kásler Árpád perének és a mozgalom küzdelmének eredménye, hogy legalább már részben kimondták a szerződések tisztességtelenségét. De a teljes igazságot sem a Kúria, sem a kormány nem vállalta be, utóbbi inkább újfent színjátékot űz. A Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke már jelezte, hogy tavasszal 200 ezer végrehajtás indul újra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!