Utazó

2012.10.24. 08:29

Toszkána: felüdülés testnek-léleknek

A chianti bor és az olívaolaj hazája Olaszország vitathatatlanul legtöbb látnivalóját kínáló tartománya. Nemcsak kulturális-művészeti öröksége, de természeti szépsége is sok turistát vonz: a cédrusok, pinea fenyők és citrusok ölelésében megbúvó mesés épületek, a tengeröblök látványa felüdülés a léleknek.

Péter Gyöngyi

Az, aki járt már Toszkánában, egészen biztosan visszavágyik: rengeteg a nevezetesség, néhány nap mindössze arra elegendő, hogy ízelítőt kapjon az ember a számtalan felfedeznivalóból. Nem maradhat ki az útitervből természetesen a tartomány székhelye, Firenze a Santa Croce templommal, a Palazzo Vecchióval, a Dóm monumentális épületével, az Uffizi képtárral, hogy csak néhányat említsünk az "élő múzeum" történelmi, művészeti látványosságai közül.

Kevésbé látogatott, de mindenképpen érdemes felkeresni Luccát, a több kilométeres kőfallal - melyen sétányt alakítottak ki - körbezárt hangulatos várost. A római kori amfiteátrum maradványaira épült kör vagy inkább ovális alakú tér és a Szent Mihály-templom mellett láthatjuk például Puccini szülőházát is. Idegenvezetőre, térképre azonban mindenképpen szükség van, a sok szűk utca ugyanis olyan - a turista számára legalábbis - össze-vissza szövi át a városkát, hogy szinte lehetelen eligazodni. S, ha már a zeneszerzőről szót ejtettünk, Torre del Lagóban is körülnézhetünk. Puccini egykori villája ma múzeumként működik, ám csak előzetes időpont-egyeztetéssel juthatunk be. Ha szerencsénk van, mint e sorok szerzőjének volt, az olasz zeneszerző unokájával is összefuthatunk: Simonetta Puccini örömmel mesélte, hogy nagyapja többször járt Magyarországon, a Budapesten kapott ajándékok is gazdagítják a vitrinek tartalmát.

Pisáról sem mondhat le az utazó, akár kisvonattal is bejárhatja az Arno folyó két partját, hogy aztán a városra szánt idejének nagy részét a Csodák mezején tölthesse. A szikrázó napsütésben szinte vakít az épületek carrarai márványborítása. Itt található a fallal körülvett temető, a Szűz Máriának szentelt dóm, továbbá Olaszország legnagyobb keresztelő-kápolnája, valamint a híres ferde torony, mely kétségtelenül rengeteg turistát csalogat a városba. A nem mindennapi építménnyel már kezdet kezdetén (1174) gondok voltak, a laza talajon ugyanis megsüllyedt, a torony pedig lassan dőlni kezdett. A szakemberek akkor ék alakú kövekkel segítettek a problémán, ez azonban csak időleges megoldást jelentett: a XX. század végére olyannyira labilissá vált, hogy félő volt, esetleg összedől. A tragédiát megelőzendő 1990-ben bezárták és ezzel egy időben elkezdték a mentési munkálatokat. Miután stabilizálták, ismét megnyitották a közönség előtt: mostanság ismét hosszú sorok kígyóznak bejárata előtt és készülnek persze a vicces fotók is: a fénykép kedvéért ki kézzel, ki lábbal "tartja" a tornyot.

A közép-olasz tartomány sok egyéb káprázatos csodát rejt még, például a Ligur-tenger partjának egyik nehezen megközelíthető részén is varázslatos a barangolás. A Cinque Terre - melynek jelentése öt föld - természetesen öt, a területen osztozó településről kapta nevét. Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare színes házai szinte a sziklafalból nőnek ki. Hivatalosan ugyan nem tartozik a Cinque Terréhez, ám Porto Venere is hasonlóan bájos falu. A szárazföldi közlekedés nehézkes, így célszerű La Spezia városában hagyni a járművet és onnan hajóval, vonattal megközelíteni az öblöket, az olasz Riviéra legszebb táját, mely 1997 óta a Világörökség része. A túrázás szerelmesei számára is igazi csemege ez a vidék, hiszen számtalan ösvényen gyönyörködhet az ember a természet rajzolta csodákban. Az, aki csak rövidebb szakaszt járna be gyalog, válassza a Manarola és Riomaggiore között húzódó Via dellşAmorét, vagyis a szerelmesek útját: a néhány kilométeres partszakasz felejthetetlen panorámával kápráztat el bennünket. Festményre kínálkozik a kék és a zöld számtalan árnyalatában pompázó tenger. Monterosso hosszú, homokos partja a fürdőzni vágyókat várja, de azok, akik nézelődni szeretnének, e falucskában sem maradnak látnivaló nélkül: a történelmi városrészben tehetnek sétát.

A vidéket az elmúlt évszázadok mezőgazdasági tevékenysége is formálta: a meredek sziklafalakat teraszos műveléssel alakították az ott élők, gépek nélkül, két kezi munkával építették fel a terméskőfalakat, majd szőlővel, olajfával ültették be a területet. Igazi mediterrán hangulatot őriz a környék.

A szűk kis utcácskákban található kávézók, éttermek, élelmiszerüzletek kínálatát kedvükre böngészhetik a gasztronómiai élményekre fogékonyak. Ízletes a crostini, vagyis a pirított kenyér különböző feltétekkel, például csirkemájjal vagy paradicsommal. A sonkát, a prosciuttot aligha kell bemutatni bárkinek. Gazdag zöldséglevesük egytálétellel is felér, marhasültjük ugyancsak méltán híres, akárcsak a jó vacsorához illő chianti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!