Tartalmas négy nap olvasóinkkal a Magas-Tátrában és Krakkóban

Az úti cél neve már az autóbuszon is olvasható volt: Magas-Tátra és Krakkó. Fejér megye székhelyére már Vas, Zala és Veszprém megyei olvasókkal érkezett a busz, itt csatlakoztak a Fehérvárról indulók, hogy aztán közösen vágjanak neki az első napi hosszú, Zakopanéig tartó útnak, ahol mindenki elfoglalhatta a szállását. Egy megállás a Csorba-tónál, majd  a Magas-Tátra csúcsai között Lőcse volt az első célállomás. A települést a 12. században kezdték benépesíteni a szászok, de bőven vannak magyar vonatkozásai is a városnak. A harcok, tűzvészek által nem kímélt településen Mátyás király, Rákóczi György seregei is forgatták kardjukat. A Szent Jakab-templom az egykori Magyarország legszebb temploma, 1245-től, az alapkőletételtől kezdve 100 évig épült. Főoltára, amely  Lőcsei Pál alkotása (1502), a legmagasabb a világon (18,62 méter). Gyönyörködve lestük a freskókat, kár, hogy az oltár szépségéről csak hallhattunk, mivel azon éppen dolgoztak.

Késő este a vacsora és gyors szauna, úszás után vártuk az újabb nap csodáit.

Répás László, a nagy tudású idegenvezető a Wavel csodáit mutatja (Fotó: Silye Sándor)

Reggel Krakkó felé vettük az irányt.  Tartalmas és kissé fárasztó nap várt ránk Répás László, a nagy tudású idegenvezető irányításával. Krakkó, a korábbi lengyel főváros (1795-ig volt az) a Visztula partján helyezkedik el, itt emelkedik a Wawel domb a legfőbb turisztikai látványossággal, a királyi palotával és templo-maival. A lengyel királyok sorában 1370-ben már magyart is felfedezhetünk, I. (Nagy) Lajos személyében Anjou-házi uralkodó ülhetett a lengyel trónra. Báthory István is uralkodott itt, a Wawel-katadrális altemplomában temették el. Volt idő (1795-1809, majd 1846 után), amikor Ausztria is a magáénak mondhatta a tartományt. A város az ország kulturális központja, ezt - többek között - a Jagello Egyetem, a színházak, műemlékek igazolták. A Wawel szépségei után a lengyelek által imádott II. János Pál pápa szobrától indultunk az Óvárosba. A Rynek téren, a Posztóház környékén ámultunk-bámultunk, volt látnivaló bőven. És tömeg. Akkora, mint a világvárosokban. A tér nagysága, az ott látható épületek szépsége Velencére emlékeztetett, és bizony, a galambok sem hiányoztak...

Magyarok a 2013 méter magas csúcson, a Kasprowy Wierchen, ahol a lenti borús, esős idő ellenére szikrázó napsütés fogadott bennünket (Fotó: Silye Sándor)

A harmadik, már borús, esős napot Zakopanéban, a Kasprowy Wierchen kezdtük. A kabinos felvonót a tériszonyosok is kedvelhették,  mert nem láttak semmit, csak a sűrű tejfölt, felhő és köd keverékét. Aztán váratlanul kisütött a nap, és mindenkinek leesett az álla. Kiszálltunk, havon indultunk a 2013 méteres csúcs irányába. Mi gyalog, de tucatnyi síelő lécen vágott neki a meredek lejtőnek. Némi hógolyózás után megálltunk ott, ahol hajdan a lengyel-magyar határ húzódott. Visszafelé megemeltük képzeletbeli kalapunkat a síelők előtt, akik a mélyből igyekeztek fel sítalpaikon, hogy újra élvezhessék a száguldást.

Délután a Gubalówka és Zakopane sétálóutcája jelentette a programot. Este vacsorázás közben és utána az asztaltársakkal, a zalaegerszegi Miklóssal és feleségével, Nóra doktornővel megbeszéltük, az itt megismert zöld csodákat otthon köretként készítjük el a sültekhez. Ilyen volt a narancslében áztatott reszelt répa narancsszeletekkel, illetve az olívaolajban fürdetett reszelt vörös káposzta hagymával.

A hazaúton Árva várát néztük meg. A karcsú sziklából kinövő fellegvár hivalkodón emelkedik a magasba, alatta több szinten láthatóak a palota, a lakószárnyak, amelyeket Mátyás király építtetett. Később erőddé alakították a várat, a Thurzók is tulajdonosai között voltak. Látványos volt a számtalan kalandot megélt épület lentről, bentről, fentről, igaz, a sok szintet gyalog megtenni erőpróba volt, de megérte.

Az út végén szakaszosan szállt le a buszról a csapat, miután megyehatárokon átnyúló ismeretségek köttettek a jól szervezett, gazdag programokat biztosító négy napon.