Kiállítás

2018.03.28. 20:30

Boldogasszony-tárlat nyílt a Csók István Képtárban

Boldogasszonyhoz, vagyis Szűz Máriához kapcsolódnak, az ő alakját idézik a Csók István Képtárban szerdától látható alkotások.

Bokros Judit

Péreli Zsuzsanna imaszőnyege

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet kezdeményezésére jött létre, s 2015 óta látható az a vándorkiállítás, amely a Szűzanyát ábrázoló, vagy hozzá kötődő kortárs alkotásokat mutat be.

A Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában szerdán nyílt meg a Boldogasszony-tárlat, amely most érkezett el Fehérvárra. A látogatók 55 művész munkáját láthatják.

Péreli Zsuzsanna imaszőnyege
Fotós: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A képtár emeleti kiállító-helyiségében változatos technikával készült alkotásokon jelenik meg előttünk Boldogasszony alakja s a hozzá kapcsolódó Mária-kultusz. Melocco Miklós törékeny, kecses Kisboldogasszony szobra, Kubinyi Anna Életfa című szőttese, Kuti Dénes Mária-jelenés című festménye vagy Szemadám György Pieta című fotója s a többi mű mind másként, ám egyformán mély alázattal jeleníti meg a témát.

Jankovics Marcell rajzfilm rendező, grafikus megtekinti a kiállítást
Fotós: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A megnyitón a múzeum igazgatóhelyettese, Győr Attila köszöntötte a hallgatóságot, köztük több jelenlévő művészt. Ezután Vargha Tamás megyei országgyűlési képviselő, Spányi Antal megyés püspök, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és a kiállítás kurátora, Tóth Norbert szólt a hallgatósághoz.

Navratil Andrea népdalénekes hangján több ének is fölcsendült.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!