2023.07.17. 19:30
“Állati” jól indult a nyári tábor Jenőn (galéria)
Délelőtt ment a risza, délután pedig egyenesen állatira sikerült a nyári tábor első napja.
A bemutató végén a simogatás sem maradhatott el, hiszen ez a legnagyobb öröm gyereknek, kutyának egyaránt
Forrás: Varga Roberta
Délelőtt úgy rázták a csípőnket a zumba órán Bérces Zsuzsi irányításával táborozó gyerekek, hogy azóta is zizegnek. A srácok olyan lelkesen mozogtak, mintha versenyben állnának a világbajnok címért, még a falak is táncoltak a lendülettől!
Aztán délután beköszöntött az "állati" rész, amikor Dézsenyi Hajnalka, a Négylábú Doktorok Közhasznú Alapítvány elnöke megjelent a kutyus csapattal. Olyan volt, mintha egy élőállat-show-ba csöppentek volna a gyerekek.
Hajnalka elhozta legjobb barátait, a három édes kutyust, akik szórakoztató módon szerepeltek az előadáson. A gyerekeknek láthatóan tetszett a kutyusok interaktív bemutatója, ahol láttak néhány trükköt a kutyusoktól, amit aztán még maguk is kipróbálhattak.
Kutyás bemutató, nyári tábor Jenőn
Fotók: Varga RobertaAz előadás középpontjában az állatvédelem és a felelős állattartás állt. Hajnalka történetekkel és példákkal hívta fel a figyelmet arra, hogy az állatokkal való kapcsolatunkban milyen fontos a felelősségvállalás. A gyerekek egyszerűen "megőrültek" a kutyusok láttán, és megfogadták, hogy a jövőben még jobban gondoskodnak a négylábú barátaikról. Az előadás végén pedig mindenkinek megadatott a lehetőség, hogy megsimogassa a kutyusokat. A gyerekek boldogságáról semmi sem árulkodott jobban, mint a hatalmas mosolyok és a rengeteg kutya-szőr, ami a ruháikra ragadt.
A tábor második napja sem lesz állatmentes. A gyerekek a helyi állatsimogatóba látogatnak el és, hogy utána “lecsutakolják” magukat, még szappant is főznek!