Harcok idején

Az országos napi- és hetilapok, hírportálok tegnap csatlakoztak. Szántak egy üres oldalt a véleményüknek. Tiltakoznak a reklámadó bevezetése ellen.

A reklámot lehet szeretni vagy nem szeretni, de tudomásul kell venni, hogy hatalmas erő. A médiapiac nagy része, a tömegek által nézett televíziók, hallgatott rádiók, olvasott újságok ebből élnek.

A véleményt, annak szabadságát lehet szeretni vagy nem szeretni, de tudomásul kell venni, hogy hatalmas erő. A demokrácia jórészt ebből él.

Mármost a kérdés az, hogy mi az igazi erő és bátorság?

Ha lesöpröm a másikat vagy éppen ellenkezőleg, próbálok elgondolkodni azoknak az érvein, akiket – leheletfinoman szólva –, nem kedvelek ugyan, de nem zárom ki, hogy lehet valami abban, amit állítanak. Újabb kérdés: mi a fontosabb, hogy az enyéimnek megfeleljek vagy/és próbáljam megérteni és mutatni, hogy az ország mégsem durván kettévágott alma, mert tudom, hogy úgy sokkal gyorsabban megromlik.

A „mert megtehetem” érzete, motivációja így is, úgy is értelmezhető. Tömény erőfitogtatásként – ha harc, legyen hát harc – vagy a túlnyerést kompenzáló visszafogottságot mutatva. Mert az erő, a hatalom birtokában ezt is megtehetem.

A reklámadóból származó bevétel sokkal kevesebb hasznot hozhat, mint amit a bevezetés következményei okoznak. Merészség lenne azt feltételezni, hogy ezt a szempontot figyelembe veszik majd. Ha mégis, az lenne a csoda. Mert például a köztéri művek jó része is közpénzből épül. Az emlékműcsata a Szabadság téren jól illusztrálja a hatalmi működés lehetséges variációit, az értelmes párbeszéd hiányát.

A szobor szerintem és nagyon sokak szerint esztétikailag nehezen értékelhető, jelentése hamis, de minimum zűrzavaros. Rengeteg ember emlékét, érzékenységét sérti. Kezdettől fogva nem művészi, hanem politikai jelentést, jelentőséget kapott. Valóságos szoborcsata kezdődött a téren.

Mindezt visszafordítani esztétikai kérdéssé, minimum elkenése, „leegyszerűsítése” a történetnek, pláne úgy, hogy a szobor szimbolikájáról a központi vélemény és az alkotó értelmezése eltér egymástól.

Lehet-e visszalépni vagy nem? Melyik az erő, melyik a gyengeség jele?

Nemrégiben Gárdonyi egri emlékházánál üldögéltem, ottani szobra közelében. Agárdon is jó letelepedni mellé, szemben a szobrával regényeiről tűnődni. József Attila szobra is megnyugtat Lillafüreden, és ott, a Duna-parton üldögélve.

A Szabadság téri szobor mellé nem szívesen ülnék. Úgy érezném, agyonnyom.