2010.01.29. 10:27
Pátkai-per: elnapolt perbeszédek, folytatás februárban
FMH - A várakozásokkal ellentétben nem a pénteki tárgyaláson tartották meg perbeszédeiket az ügyész és a három vádlott védője, a pátkai polgárőrök perében.
Amint arról sorozatosan beszámoltunk: 2006 júniusában egyelőre ismeretlen tettesek Pátkán égő üvegeket dobtak három, romák lakta házra. Három helyi polgárőr került gyanúba, ők a múlt év végéig előzetes letartóztatásban voltak, azóta és továbbra is házi őrizetben védekezhetnek, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolja őket az ügyész.
A mai tárgyaláson az Édl Gabriella vezette bírói tanács meghallgatott még két tanút, s ismertették a még elmaradt rendőri és szakértői jelentéseket is. A védelem nyolc napot kért az újabb bizonyításra, a per február 12-én - várhatóan nagy nyilvánosság mellett - folytatódik, immár tehát a perbeszédekkel, a megyei bíróságon.
A pátkai ügy korábbi tárgyalásairól alább, a kapcsolt anyagokban olvashatnak!