2010.09.03. 17:27
Beázott otthonok: házhoz érkezett az építőanyag
FMH - Az idei árvízi helyzet nagyon sok megyei családban tett kárt az épületekben. Pénteken Felsődobosra kísértük el a pótkocsis teherautót, amelyet a Vöröskereszt bérelt.
Szűcsné Szigeti Hedvig, a Vöröskereszt megbízott megyei igazgatója pénteken délután a 81-es út melletti parkolóban egyeztetett az alaposan megpakolt pótkocsis teherautó kísérőjével. Arról konzultáltak, hogy melyik lakóházhoz szállítják először a Vöröskereszt által adományozott homokot, cementet. A röpke megbeszélést megelőzte egy alapos, hosszú napokat igénybe vevő, szakemberek által ellenőrzött felmérés. Ennek az volt a lényege, hogy kint jártak azoknál a családoknál, akik más segítségre nem számíthattak nem volt biztosításuk, családi tehetségük ahhoz, hogy a megrongálódott házukat újra vakolják, rendbe tegyék , így kénytelenek voltak az önkormányzathoz fordulni. A felsődobosi Loth Lászlóné háza a nagy esők alatt ázott be, a kis szoba, a konyha, a folyosó vizesedett, a ház hátuljáról pedig leomlott a vakolat.
- Azóta már kimeszeltem a konyhát, ahogy tudtam, életemben most meszeltem először - mesélte az asszony, amíg a teherkocsiról lelapátolták a homokot, becipelték az udvarra a cementes zsákokat. - Ha látta volna az édesanyám, mondta volna, na látod, hogy tudod!
A házra nem volt biztosítás, de azóta a fia kötött egyet. A fiatalember és a vő, az ismerősök segítenek majd a vakolásban, de előtte fel kell vágni a tüzifát, mert nem vizesedhet az udvaron, ha megérkezik az újabb, sok az eső.
- Az is nagyon sokba került, a nyugdíjam meg kevés - folytatta az asszony, de már el is köszöntünk, indult a teherautó a következő házhoz. A falu másik végén Hanzi Istvánné és a család várta a segítséget, a megyei igazgató pedig szorgalmasan adminisztrált.
- Mindenkivel, akihez építőanyagot viszünk, alá kell íratni, hogy rendben leszállítottuk a mennyiséget, az anyagot, amit a szakemberek megállapítottak a helyreállításhoz. Minden anyaggal pontosan el kell számolnunk, ez így van rendjén.
A teherkocsi nem mozgott könnyedén a falu szűk utcáin, egyik kereke árokba csúszott, traktor segítette ki, de még volt rajta leraknivaló építőanyag, így mentek tovább. Valószínűleg a jövő héten Igarra és Lepsénybe is elindul a vöröskeresztes adomány, hogy még a rossz idő előtt felhasználhassák.