Könnyebb karácsony: büszkeségüket megtörte az élet

Mozdulatlanul fekszik az ágyon Márkusz, amikor megérkezünk a Krencz család kislángi otthonába karácsony után. A 19 hónapos babán már első ránézésre látszik, hogy más, mint a többi korabeli gyerek. Alig mozdul, pici teste gyengének, mégis egy merő feszültségnek tűnik. Szemével követi a látogatót, anyukája, Mónika kedves szavaira pedig mosolyra húzódik a szája. Értelem és kíváncsiság tükröződik a tekintetében, karja, lába, nyaka azonban nem engedi, hogy kifejezésre juttassa kívánságait, érzéseit. Magzatkorában ugyanis valószínűleg fertőzést kapott. Ma pedig, ennek következményeként kisfejűséggel, spasticus tetraplegia-val, amely az idegrendszer betegsége, valamint pitvar-kamrai sövényhiánnyal küszködik. De már javul - állítja Mónika és férje, Balázs, akik még öt évvel ezelőtt ismerték meg egymást a székesfehérvári forgatagban. Egy évre rá megszületett kislányuk, Reményke, akit azonban tizenkét nap múlva elveszítettek. A tragédiák sora itt kezdődött náluk, ugyanis kiderült: Mónika terhességei veszélyeztetettek, a méhszája a 29. héten rendre kinyílik, szabad utat engedve ezzel a külvilágból érkező fertőzéseknek. Kislányuk is ennek áldozata lett, Horatio, második gyermekük viszont egészségesen született. Neki szerettek volna kistestvért, hisz nem lehetett tudni, a sors a kettő közül melyik utat szabja harmadik gyermeküknek.

De Márkusz nem lett egészséges. A fiatal szülők azonban nem panaszkodtak, Balázs pedig túl büszke volt ahhoz, hogy segítséget kérjen a nehéz anyagi helyzetben lévő családnak. Szerencse a szerencsétlenségben azonban, hogy a segítség anélkül is megérkezett. 
- Többektől is kaptunk, még amikor Lovasberényben éltünk, ahonnan két hónapja költöztünk el ebbe a nem túl jó állapotú házba.  A karácsony előtti napon pedig még jótékonysági koncertet is szerveztek kisbabánk javára, amelynek köszönhetően 200 ezer forint gyűlt össze. Ebből tudtunk ajándékot venni a fa alá, legót a nagyobbiknak, fejlesztő labdát a kicsinek, valamint egy autóülést, hisz rengeteget járunk Mórra, Budapestre tornára -  mondja meghatottan az apuka, aki azért bevallja: nehéz ebben a helyzetben talpon maradni, s az anyagi nehézségek mellett az érzelmi megterhelés is megviseli a családot.
 - Főleg Mónikát -  mondja. - Gyakran felhív, ha nem vagyok otthon, és sír a tehetetlenségtől. De én sem tudok mit tenni...
 Az édesanya, mint minden hasonló helyzetben lévő szülő, két tűz között őrlődik: egészséges fia hároméves, és koránál fogva  megállíthatatlan, két ember figyelme sem lenne elegendő neki. A picit viszont gyámolítani, fejleszteni akarja, így bevallja, hogy sokszor több figyelmet kap a beteg gyerek, mint a másik. S ez meg is látszik a nagyon, mert gyakran féltékeny Horatio -  vallja be, s tényleg: a kisfiú a vendégek minden figyelmét magának akarja, hisz még nem ért a család helyzetéből semmit. Csak annyit lát, hogy a kistesó kapja szülei figyelmének jelentős részét.
 Ez a családi történet nem a segélykérésről szól, hanem a köszönetnyilvánításról, és noha tanulságot nem akarnak levonni, hisz a jövő még ismeretlen, de egy valamiben biztosak: a cél, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki abból a helyzetből, amit a sors szabott rájuk.