Magyar jelnyelv napja

2021.11.09. 11:40

Ingyenes jelnyelvi képzésen vehetnek részt a tanárok (videó)

Országszerte indulnak jelnyelvi tanfolyamok, amelyek térítésmentesen nyitva állnak a hallássérült gyermekeket oktató, halló tanárok előtt is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Videóban hívja fel a figyelmet a jelnyelv siketek oktatásában betöltött szerepére a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, vagyis a Sinosz november 9-én, a magyar jelnyelv napján.

A szövetség kiemelte, a magyar jelnyelv a magyar kultúra része, nyár óta pedig államilag elismert idegen nyelv, a siket közösség anyanyelve.

A jelnyelv használata több száz siket fiatal életét befolyásolja.

A jelnyelvnek az oktatás korai szakaszában kiemelkedő szerepe van, ugyanis biztosítja, hogy a siket és a jelnyelvet használó nagyothalló gyerekek is ugyanolyan minőségű információt, tudást kapjanak, mint halló társaik. Ha nem használják, az nemcsak megnehezíti a megértést, de sok esetben a tanulmányok megszakításához, ezen keresztül pedig a munkaerőpiaci esélyek csökkenéséhez vezet.

Sáfrány Margit, a Sinosz igazgatója felhívta a figyelmet arra is, hogy a szájról olvasás feltétele, hogy az olvasó tisztában legyen a szavak jelentésével, felismerje és megértse a fogalmat, ami gyerekek esetében nem várható el.

Magyarországon több olyan siket van, aki még az általános iskola első évfolyamát sem fejezi be, mint akinek egyetemi, főiskolai végzettsége van.

A szervezet hangsúlyozta, rendkívül fontos, hogy a siket gyermekek a közoktatásban anyanyelvként tanulhassák a jelnyelvet. Ehhez viszont szükség van jelnyelvet anyanyelvi szinten használó pedagógusokra és oktatókra is. A Sinosz ezért országszerte indít jelnyelvi tanfolyamokat, amelyek térítésmentesen nyitva állnak a hallássérült gyermekeket oktató halló tanároknak is.

A jelnyelvet 2009 óta az alaptörvény önálló, természetes nyelvként fogadja el, amelyből idén július óta államilag elismert, diplomaszerzéshez elfogadható nyelvvizsgát is lehet tenni.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!