2011.01.27. 03:29
Drasztikus változás - gyilkosabb lehet a verseny a kereskedelemben
FMH-összeállítás - Február 1-jétől drasztikusan megváltoznak a kereskedelem szabályai. Tilos lesz a beszállítótól logisztikai díjat kérni, és tovább kell adni a vásárlónak a kedvezményt.
A február elsejétől életbe lépő törvényt a hatályba lépést követően esedékes szerződéses szolgáltatásokra kell alkalmazni. E szerint a fizetési határidő számításának kezdő időpontját a leszállítástól kell számítani, a számlakompenzációt pedig tizenöt napon belül jelezni kell a beszállító felé, a beszállító számlakiállítása nem köthető az átvételen felül további feltételhez, így például teljesítésigazoláshoz, s ha a kereskedő hibás számlát kapott, azt öt napon belül jeleznie kell a beszállítónak.
- Ez főleg azért fontos, mert a rontott, majd kicserélt számlák legtöbbször a sor végére kerülnek, így tovább csúszik a kifizetés - mondta Tóth Károly könyvelő.
A jogszabály a fizetések felgyorsítását is célozza. Azonkívül ugyanis, hogy megszűnik a beszállítóktól eddig követelt logisztikai díj, a fix bónusz és marketingköltségek elszámolása, tilos lesz az áruházláncok fejlesztéséhez kapcsolódó, úgynevezett expanziós díj, s minden egyes beszállítóval egyedi megállapodást kell kötni, megszabja azt is, hogy a kereskedőnek 30 napon belül ki kell fizetnie a beszállítót. Feltéve, ha az 15 napon belül kiállítja a számlát.
Mivel így sokkal áttekinthetőbb költségszerkezet jön létre, sokan úgy vélik, megnyílik a lehetőség az önköltség alatti értékesítés valós tilalmára is. Ez a nagyvállalatok, több társaságból álló cégcsoportok esetében azonban továbbra sem olyan egyszerű. E cégek ugyanis egymás között olyan elszámolást alkalmazhatnak, ahol nem piaci, hanem belső - úgynevezett elszámoló vagy transzfer - árak alakulnak ki.
Drasztikusan nőtt a transzferár-ellenőrzések és bírságok száma, a cégek kétharmadánál folytattak ilyen vizsgálatot az adóhatóságok. A Magyarországon is jelen lévő vállalatok tevékenységét is befolyásolja, hogy a feltörekvő gazdaságok kerültek az adóhatósági ellenőrzések homlokterébe - derül ki az Ernst Young nemzetközi transzferár-jelentéséből. A mintegy 900 vállalati vezető megkérdezésével készült tanulmány kiemeli, hogy a pénzügyi igazgatók 32 százaléka számára a transzferárazás jelenti a legfontosabb kihívást az adóügyekben.
Az adóhatóság ellenőrzési aktivitása jelentősen nőtt e területen, eredményessége pedig megsokszorozódott az utóbbi években: az Ernst Young jelentése alapján a válaszadók kéharmadánál folytattak le adóhatósági ellenőrzést a felmérést megelőző két évben.
- Ez az arány 2007-ben még 52 százalék. A Magyarországon is jelen lévő vállalatok számára különösen releváns új tendencia bontakozott ki: elsősorban a feltörekvő gazdaságok kerültek az adóhatósági ellenőrzések előterébe - mondta Lipták Zoltán, az Ernst Young szenior adómenedzsere.
- Egyre többen kérik a szokásos piaci ár előzetes, adóhatóság általi megállapítását.
- Minden gyártótól kapott kedvezményt át kell adni a fogyasztónak.
- A törvény betartását a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal ellenőrzi.