Bulvár-celeb

8 órája

Egyre nagyobb a botrány: Győzike apjánál betelt a pohár, beperli a fiát

Apa és fia között évek óta rossz a viszony, de ez már tényleg sok: Győzike most nagyon messzire ment.

MW

Forrás: Origo

Újabb botrány van a Gáspár családban: Győzike - többek közt - megjegyezte, hogy apjának nem kellene barátnőjét mutogatnia hetven fölött, ráadásul arról is beszélt, hogy testvére és apja folyton ellene áskálódnak, keresztbe tesznek neki.  

"Sosem volt, így most sem kenyerem a magánéletem ország-világ elé tárása, de annyit elárulhatok, hogy nem nősültem meg. 

Kilenc éve, a nejem halála óta egyedül élek, ugyanakkor egy ideje valóban nem magányosan, de ehhez azt hiszem, a szeretteimen és a barátaimon kívül senkinek semmi köze sincsen. Az pedig, hogy a hölgy, aki a társam lett, 25 éves lenne, egyenesen orbitális hazugság, bár ebben Győző régóta jeleskedik, így meg sem lepett

- magyarázta Győzike apja.

Szerinte ebből bírósági ügy is lehet. "Fogalmam sincs, hogy a fiamnak mi a baja velem, de nagyon felháborít, ahogyan engem abban a riportban beállít. Annyit fűznék még hozzá, hogy szégyelld magad fiam, ha egyáltalán még tudod, mi az a szégyenérzet! Ugyanakkor ennek a históriának itt nincs vége! 

Jogi következményei lesznek annak, amit velem tett! 

– jelentette ki.

"Sajnos vele beszélni már nem lehet, mert csak ordít és hisztériázik, bármikor, bárki próbálja nála szóba hozni, hogy békésen is lehetne rendezni a problémákat. Sajnos azt látom, hogy nálunk már soha nem lehet béke, mert Győző a békében nem érzi jól magát. Folyton folyvást nekimegy az élő Istennek is, csak hogy vele foglalkozzon mindenki. Nem tiszteli a családot, miközben hagyományokról, törvényekről zagyvál összevissza. Az apák tisztelete, amit ő elfelejtett, nem csak bibliai parancs, de épp úgy a roma törvények egyik alapköve is" - magyarázta a Borsnak idősebb Gáspár Győző.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!