2023.06.14. 07:05
Több balesetet is okozott már a drogos ámokfutó, aki miatt most meghalt egy ember
Tatabánya és Környe között történt a tragédia: egy 52 éves nő életét vesztette, öten kórházba kerültek, egy gyermek pedig életveszélyesen megsérült. A vétkes sofőr drogozott, mielőtt autóba ült.
Azonnal elvették a rendőrök annak a nőnek a jogosítványát, aki kábítószer hatása alatt okozott súlyos, halálos áldozattal is járó balesetet Környe és Tatabánya között. A mindössze 19 éves nő szombat délután záróvonalon kezdett előzésbe, a manővert azonban nem tudta befejezni, megpróbált visszasorolni, ekkor ütközött össze az általa éppen előzött autóval. A becsapódás akkora erejű volt, hogy az autók több tíz métert csúsztak, az alkatrészek pedig 100 méteres körzetben szóródtak szét az úton. A borzalmas balesetben egy 51 éves nő életét vesztette, egy 14 éves gyermek életveszélyesen megsérült, öten pedig kórházba kerültek. A baleset okozóját az interneten támadják. A pletykák szerint az oroszlányi drogos ámokfutó nem először volt baleset részese - írja a Bors.
Gyászol Oroszlány
A mindössze 51 éves Böbét rengetegen ismerték és szerették Oroszlányban. A váratlan és értelmetlen haláleset sokkolta az ismerősöket, akiknek a dühe most a baleset okozója ellen irányul.
Remélem megkapja méltó büntetését! Bár, ebben az esetben nincs olyan, hisz Böbit visszahozni már nem lehet – írta a Borsnak a nő egy ismerőse. A lap úgy tudja,
a súlyosan sérült fiú az elhunyt nő párjának a gyermeke. A férfinak nem elég mély gyászával megküzdenie, még gyermekéért is aggódhat.
Az oroszlányi drogos ámokfutó több család életét tette tönkre.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/06/lmW8PfG2zXqCDYPH6O-Va3zSt7VEWfYHsiHMcDCbcHU/fit/1200/864/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FjY2M1MTE0ZTMwNTQ4NmY5ZGM2ZGUwNjhjZTlmMDQ0.jpg)
Egy nő az intenzíven van
„Hálát adok az Istennek, hogy túléltük ezt a nagy balesetet”
– írta egy nő a Facebookon. Az ő lánya is a közösségi oldalán jelentkezett be.
Részvétem a családnak! Én még a intenzíven!
- osztotta meg az egyik balesetről szóló híradást.
Többször is balesetezett már az oroszlányi drogos ámokfutó A baleset okozójának a pletykák szerint mindössze egy éve van jogosítványa, de ez idő alatt már háromszor volt közúti baleset részese. Oroszlányon azt beszélik, hogy kokaint fogyasztott a baleset előtt, de az autójában állítólag egy crack pipát is találtak. A kifejezetten jómódú családban élő lány látogatóban járhatott a szüleinél Oroszlányban, Facebook adatlapja szerint ugyanis már a fővárosban éli mindennapjait. A Bors telefonon elérte a fiatal nő édesanyját, ő azonban nem szeretett volna nyilatkozni, amíg folyamatban van az ügy.
Krimi
- Te jó ég! Élőben nézték a TikTokon, hogy egy férfi megsebesítette magát láncfűrésszel
- 47 magyar turista került ételmérgezés miatt kórházba Romániában
- Kompbaleset történt a Balatonon, valaki nagyot hibázott
- Egyszerűen bedobták a vizslakölyköket a menhelyre, több métert zuhantak a kutyák
- Irgalmatlan csalás: nem létező autókat adtak el súlyos milliókért