2024.02.21. 04:00
Hajtóvadászat zajlik a beregi pedofil után
Kiskorú társaik végignézhették, hogyan fajtalankodott a férfi a fociakadémián rábízott gyerekekkel. Az 54 éves N. Lászlót a bíróság házi őrizetbe helyezte, de megszökött.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Jaromir Chalabala
Az embernek felfordul a gyomra annak hallatán, hogy két gyermek is áldoztául esett annak a szexragadozónak, aki a helyi futballklubnál gyermekfelügyelőként dolgozott. N. László munkakörébe tartozott, hogy a pálya mellett dolgozzon az edzések és a meccsek idején, valamint az is, hogy esténként felügyelje a rábízott fiatalkorúakat. Információink szerint az egyik ilyen estén döntött úgy, hogy belopózik az alvó fiúk közé és egyikükkel fajtalankodni kezd, mindezt a társai szeme láttára. Ezután csak néhány nap telt el és egy másik fiút is kiválasztott magának, akit szintén szexuálisan zaklatott. Úgy tudjuk, a fiúk még csak épphogy betöltötték a 14. életévüket. Tettére úgy derült fény, hogy az áldozatok a rendőrséghez fordultak.
A Ripost megkereste dr. Szilágyi Lászlót, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivőjét, aki lapot a következőről tájékoztatta:
„A megalapozott gyanú szerint a futballklubnál gyermekfelügyelőként is dolgozó férfi munkakörébe tartozott, hogy éjszaka felügyelje az externátusként működő diákszálláson elhelyezett gyerekeket. 2022 novemberében az egyik éjszaka a gyanúsított egy alvó kiskorú fiúval szexuális cselekményt végzett. Néhány nap múlva egy másik kiskorú fiúval ugyanígy tett. Ezek a cselekmények ismétlődtek is 2022 novemberében.
A férfit a rendőrség 18. életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére, védekezésre képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként.”
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2024/02/6-2_fJHWTz8OSZ6EvHoFHv02bzjkviO6_b0R-NYamRc/fit/628/431/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3NzNkMDEzNTg1YzQ5NDM5OWEzZTU3MWI1M2I1NTU2.png)
Fotó: police.hu
N. László csaknem egy évig volt letartóztatásban és a bíróság úgy ítélte meg, hogy a bizonyítást már nem tudta volna akadályozni, illetve mivel mindegyik tanút kihallgatták már, így őket sem tudta volna befolyásolni, ezért házi őrizetbe helyezte. A Ripost információi szerint
a testvére bérelt számára egy ingatlant, amit tartózkodási helyéül jelöltek ki azzal a kikötéssel, hogy azt nem hagyhatja el. Ám végül megszökött.
„A gyanúsított 2022. december 6. napjától 2023. november 7. napjáig letartóztatásban volt, majd ekkor a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét azzal, hogy a számára kijelölt ingatlanból nem mehet el. Ezt a gyanúsított nem tartotta be, mert 2023. november 19. napján ismeretlen helyre távozott. Jelenleg a rendőrség körözést adott ki ellene. Az ügyészség határozatával távollévő terheltté nyilvánította a gyanúsítottat, az eljárás a távollétében fog folytatódni” – közölték.
A rendőrség a bérelt házat, illetve a gyanúsított testvérét is ellenőrizte, nem bújtatják-e a pedofil férfit, egyelőre nem bukkantak a nyomára. A pedofil áldozatait azóta elhelyezték a diákklubból.
Krimi
- Te jó ég! Élőben nézték a TikTokon, hogy egy férfi megsebesítette magát láncfűrésszel
- 47 magyar turista került ételmérgezés miatt kórházba Romániában
- Kompbaleset történt a Balatonon, valaki nagyot hibázott
- Egyszerűen bedobták a vizslakölyköket a menhelyre, több métert zuhantak a kutyák
- Irgalmatlan csalás: nem létező autókat adtak el súlyos milliókért