Labdarúgó NB I

2 órája

A Kecskemét legyőzésével rajtolt a címvédő Ferencváros

A címvédő Ferencváros 1-0-ra legyőzte a vendég Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójának szombat esti mérkőzésén.

MW

Habib Maiga, a Frerencváros (j) és Zeke Márió, a Kecskemét játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Kecskeméti TE mérkőzésen a Groupama Arénában 2024. augusztus 3-án

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

A fővárosi csapat ezzel a meccsel kezdte az NB I-es szezont, mivel az első fordulóra kiírt debreceni találkozóját elhalasztották a városban rendezett fesztivál miatt. A Bajnokok Ligája selejtezőjében is érdekelt zöld-fehérek kispadján eddig mindhárom találkozóját megnyerte a nyáron kinevezett holland vezetőedző, Pascal Jansen. 

A kecskemétiek ezzel szemben két kör után nyeretlenek.

A Ferencváros az első perctől fölényben futballozott, azonban helyzeteket sokáig nem tudott kialakítani a szervezetten védekező Kecskemét ellen. A vendégek ugyanakkor támadásban teljesen kilátástalan és elképzelés nélküli játékot nyújtottak, felrúgták a labdát Pálinkásnak, akinek egyedül kellett volna megküzdenie a hazai védőkkel. Az FTC fölénye a játékrész derekán érett góllá, miután Belényesi rossz passzára Traoré csapott le. A vezetés birtokában már jóval veszélyesebb volt a címvédő, de a szünetig nem tudta növelni az előnyét. 

A második félidőre sem változott a játék képe, a lila-fehérek hátrányban is kizárólag a védekezésre összpontosítottak, mégis majdnem sikerült egyenlíteniük Dibusz rossz passza után, azonban Lukács kihagyta a helyzetet. Az amúgy sem magas színvonal alaposan visszaesett, így eseménytelenül teltek a percek. A hajrára ismét mozgalmasabbá vált a mérkőzés, sok hazai helyzetre jutott egy kecskeméti kapufa, de gól nem született, így a Ferencváros minimális különbségű sikerrel kezdte a magyar bajnokságot. 

OTP Bank Liga, 2. forduló:
Ferencvárosi TC-Kecskeméti TE 1-0 (1-0) 

Groupama Aréna, 9977 néző, v.: Bogár 

gólszerző: Traoré (22.) 

sárga lap: Vattay (95.) 

Ferencvárosi TC: 

Dibusz - Makreckis, Cissé (Botka, 62.), Gustavo, Ramírez - Maiga (Ben Romdhane, 62.), Rommens - Traoré (Kady, 62.), Zachariassen (Abu Fani, 85.), Owusu (Civic, 73.) - Pesic 

Kecskeméti TE: 

Kersák - Májer, Szabó A., Belényesi, Katona L., Zeke - Helmich (Vattay, 80.), Nikitscher (Nagy K., 80.), Vágó (Meszhi, 67.), Kovács B. (Zsótér, 67.) - Pálinkás (Lukács, a szünetben)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!